
Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő
A német állampolgárságú Barbara Elisabeth Monika Glag Langemájus 9-én tűnt el a thaiföldi Phuket szigetén. Az Alzheimer-kórban szenvedő asszony a Maikhao Palm Beach Resort nevű szállodában szállt meg, eltűnése napján azt mondta sétálni megy, azonban a sétáról nem tért vissza.
Eltűnésének bejelentését követően a hatóságok nagy erőkkel kezdték keresni. Napokon át kutattak utána a szárazföldön, a vízen, az erdőt pedig helikopterrel pásztázták, azonban nem jártak eredménnyel.
A nyugdíjas asszonynál sem élelem sem ivóvíz nem volt, a dzsungelben pedig az ott élő mérges kígyók és a rettenetes hőség miatt halálos veszélynek volt kitéve.
Életét végül egy kisfiúnak köszönheti, aki meglátta őt az erdőben hétfő délután, ahogy egy sekély patakban feküdt a Sirinat Nemzeti Parkban. A gyermek hazafutott és szólt a szüleinek, akik értesítették a rendőrséget.
A kiérkező mentőalakulat kimerült állapotban, de életben talált rá az idős asszonyra, akit kórházba szállítottak.
Ekachai Siri a phuketi turisztikai rendőrség alezredese megerősítette, hogy a turista jól van, a kimerültségen kívül nincs nagyobb baja. Úgy véli annak köszönheti, hogy életben van, hogy rátalált a patakra, amiben lehűthette testét a 35 fokos hőségben, és vélhetően ivott is a patak vizéből, hogy elkerülje a kiszáradást - írta meg a Mirror.

Izraelben két embert megölt egy palesztin merénylő

Zelenszkij minisztere menti a vagyonát, amerikai ingatlanokat vásárol

XIV Leó pápa: a vértanú Szent István hite erősebb volt a fegyvereknél

Szíriában többen meghaltak egy alavita mecsetben elkövetett robbantásban

Kaliforniában rekordmértékű esőt hozott a karácsony áradásokkal, villámáradásokkal, földcsuszamlásokkal

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban