Egy gyurcsányista képviselőjelölt cégéig gurultak a dollárok

Sápi Mónika, a baloldal vásárosnaményi közös jelöltje, a DK előválasztási jelöltje cégéig gurultak a tengerentúlról érkező források. Ez derült ki a Nemzeti Információs Központ által készített második részjelentésből. Ez a sok millió forintos ellenszolgáltatás önmagában erősen megkérdőjelezi azt a védekezést, hogy a dollárbaloldal nem a kampányára kapott volna pénzeket külföldről. A DK mindeközben mintha próbálna ellépni Sápi mellől - írta meg a Magyar Nemzet.

Szoros volt 2021 őszén a baloldali előválasztás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 4. számú választókerületében. A meglehetősen alacsony részvétel mellett zajló voksoláson végül a DK által támogatott jelölt, Sápi Mónika 52,5 százalékos eredményével, mindössze 104 szavazattal előzte meg szocialista ellenfelét. 2022 tavaszán aztán a gyurcsányista politikus utcahosszal maradt le kormánypárti ellenfele mögött, több mint húszezer szavazattal, és közel 44 százalékkal teljesített gyengébben a 69 százalékkal győztes Tilki Attilához képest.

Sápi személye azért is vált újra érdekessé 2023 elején, mert neve feltűnt a Nemzeti Információs Központ által a Nemzetbiztonsági Bizottság számára készített második részjelentésben. A tájékoztatás 8. oldala alapján a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom, a dollárbaloldal egyik fő pénzelosztója 8 371 379 forintot utalt a DSM Consulting Kft. számlájára, amely vállalkozás Sápi tulajdonában volt akkoriban. Érdekesség, hogy a gazdasági társaságnak 2021-ben összesen 14 millió, 2020-ban pedig mindössze 3,1 millió forint volt a nettó árbevétele, így az MMM-es utalás ezekhez képest roppant komoly bevételt jelentett a politikus érdekeltségének. A céggel szemben – amelynek egyébként 2022 júniusa óta Sápi Mónika fia a tulajdonosa – négyszer rendeltek el végrehajtást, legutoljára 2022 novemberében a NAV illetékes megyei igazgatósága.

fotó: Facebook

A Gyurcsány-párt egyébként próbálja magát a lehetőségekhez képest távol tartani az ügytől. Kálmán Olga a témában azt mondta, hogy amikor Sápi Mónika az ezekről a pénzekről szóló szerződéseket kötötte, akkor még nem volt a DK tagja. Ez azon a 2023. január 30-i árnyékkormányinfón volt napirenden, amikor Molnár Csaba belezavarodott abba a kérdéskörbe, hogy ismeri-e a külföldről milliárdos összeghez jutó Oraculum 2020. Kft. tulajdonosát, ifjabb Páva Zoltánt.

Másnap, 2023. január 31-én egy harmadik gyurcsányista országos politikus, Varju László volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának vendége. A műsorban továbbra is tagadta, hogy a DK-nak bármi köze lenne a külföldi kampánypénzekhez, sőt szerinte Sápi Mónika cégét az utalások idején már a fia vitte. Ugyanakkor, ahogy említettük, Sápi Mónika fia csak 2022 júniusában lett a vállalkozás tulajdonosa.

Varju László egyébként a következőképpen magyarázta Sápiék céges megbízását: a „abban a választási időszakban, amiről beszélünk, az ugye nem érintett akkor, amikor Sápi Mónika közös jelöltje volt az ellenzéki pártoknak. Amely időszakról beszélünk, az ezelőtt volt és ő a Mindenki Magyarországért Mozgalom megbízottjaként rendezvényszervezéssel és nem is ő, hanem a fiának a cége az ismereteim szerint az, ami ilyen együttműködést alakított ki a Mindenki…”. Ugyanakkor azt Gyurcsány Ferenc pártjának parlamenti képviselője sem tagadta, hogy dr. Sápi Mónika a DK tagja.

Összefoglalva: a dollárbaloldal, amely 2021 kora őszétől folyamatosan kampányolt, a Márki-Zay-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom megbízása(i) révén több mint nyolcmillió forintot utalt egyik parlamenti képviselőjelöltje érdekkörébe. Ezzel az az állítás, hogy a külföldről érkező átutalásokat nem a jelöltjeikre, illetve kampányaikra költötték, legalábbis erősen megkérdőjeleződik. A guruló dollárok útja New York államtól egészen Vásárosnaményig vezetett.

A címlapfotó illusztráció: Márki-Zay Péter hivatalos Facebook-oldala

2023. február 10. 12:20
Gusztustalan, pedofil magyar bűnbandát buktattak le, saját gyermekeikkel fajtalankodtak
Több mint százezer pedofil tartalmú felvételt foglaltak le a rendőrök.
Többen rosszul lettek egy üzemben Budapesten
Többen rosszul lettek munkavégzés közben Budapesten, a XIX. kerületben, az Üllői úton szerdán; a rendőrség foglalkoz...
Nyolcadikos gyereket rontott meg egy pedofil tanár a Hajdúságban
A Berettyóújfalui Tankerületi Központhoz 2022 tavaszán érkezett bejelentés, amely szerint az egyik tagintézményükben...
Tündéri babapocakot villantott Hosszú Katinka
A kismama csak úgy sugárzik a boldogságtól.
Árpa Attila elárulta, hogy vannak olyan nők, akik szóba sem jöhetnek nála
Árpa Attila szerint a nem állatbarát ember, az nem ember.
Gépfegyverekkel bukott le egy autós Röszkén - videóval
Húsz gépkarabélyt és hozzájuk tartozó tárakat találtak egy albán sofőr autójában elrejtve a pénzügyőrök Röszkén - tá...
Szijjártó Péter: a kormány támogatja a beruházásokat az egészségügyi innováció területén
A kormány továbbra is minden támogatást meg fog adni a beruházásokhoz az egészségügyi innováció területén, ahogyan a...
Szexre ajánlotta fel párját egy férfi, hihetetlen, hogy mit kért cserébe
A férfi nem aprózta el az üzletet, a bíróság a napokban hozott ítéletet.
Agyonlőtt egy autókereskedőt egy nő, a biztonsági kamera mindent vett
Vita után ölt a nő.
Megvannak a Sztárban Sztár párbajozó párjai, mutatjuk ki kivel csap össze vasárnap
A Sztárban Sztár 9. évadában egyre nagyobb a tét, hiszen vasárnap már az elődöntőbe jutásért énekel a még versenyben...
Messze nincs vége az energiaválságnak
Megdöbbentő: egy halott férfi alakja rajzolódott ki a Google Térképen - videó
A válás ellenére is kénytelen együtt dolgozni Peller Anna és Lukács Miklós
Hivatalos: kirúgta Milos Kruscsicsot az Újpest, visszatért a korábbi sikeredző
Elindult Ferenc pápa magyarországi látogatásának hivatalos honlapja