
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A De Telegraaf című holland lap szerint egy internetes felületen 33,5 euró (12 ezer forint) áron ajánlották az úgynevezett "koronacsomagokat" postázással. A holland pénzügyminisztérium csalásokkal foglalkozó osztálya (FIOD) megállapította, hogy a gyanúsított férfi kapcsolatba hozható az érintett honlappal.
Egy ilyen csomag állítólag koronavírust tartalmazó folyadékot, valamint egy házilag elvégezhető tesztet tartalmazott. A honlap üzemeltetője azzal hirdette termékét vásárlóinak, hogy három hónapnál nem régebbi vírusokat kapnak és "biztosak lehetnek abban, hogy ezek tartalmazni fogják a legfrissebb mutációkat és variánsokat is".
A FIOD szerint ezen felül a vásárlóknak azt ígérték, hogy önmaguk megfertőzése, majd a meggyógyulás után a holland egészségügyi hatóságoknál kiválthatják a gyógyultsági igazolványt összhangban az ország járványügyi szabályaival.
A FIOD szóvivője az ANP holland hírügynökségnek elmondta, hogy a gyanúsítottat időközben szabadlábra helyezték. Hozzátette: "további nyomozást kell lefolytatni annak megállapítására, hogy sikerült-e valóban eladnia valamit, illetve, hogy portékája egyáltalán működik-e".
A holland egészségügyi hatóságok mindemellett óva intettek attól, hogy valaki szándékosan megfertőzze saját magát koronavírussal. "Azok, akik szándékosan megfertőzik magukat, felróható módon veszélyeztetik a közegészséget".
MTI/Fotó: MTI/Vajda János

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott