Egy 18 éves irakit is elfogtak a Taylor Swift koncertje elleni merénylet miatt

Az osztrák hatóságok őrizetbe vettek egy 18 éves iraki állampolgárságú férfit is Bécsben a Taylor Swift koncertje elleni merénylettervvel kapcsolatban a korábbi három őrizetbe vétel után - jelentette be pénteken az osztrák belügyminisztérium.

Ő is hűséget esküdött az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezetnek, mint a fő gyanúsított, a 19 éves, észak-macedóniai származású osztrák állampolgár. Az iraki a fő gyanúsított ismeretségi körébe tartozik, és találkozott vele közvetlenül azelőtt, hogy utóbbit őrizetbe vették, de a merénylettervhez nem volt köze közvetlenül - közölte Gerhard Karner belügyminiszter.

A 19 éves fő gyanúsított csütörtökön beismerő vallomást tett. Mint kiderült, a csütörtöki vagy a pénteki koncert után a stadionon kívül pokolgépekkel és szúró-vágó fegyverekkel felszerelkezve készült vérfürdőt rendezni. Már korábban rendőri megfigyelés alatt állt, mert szoros szálak fűzték egy iszlamista hálózathoz.

A főügyészi hivatal kezdeményezte pénteken délelőtt az őrizetbe vett 19 éves fő gyanúsított és a 17 éves gyanúsított előzetes letartóztatásba helyezését. Az illetékes kerületi bíróság még pénteken dönt erről.

MTI

Korábbi tartalom:

2024. augusztus 09. 15:11
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Két hetesen már a lovon ültek Bársony Bálinték gyerekei, akik azóta is mezítláb élik életük nagy részét a szüleik ta...
family
Másodperceken múlt, hogy már nem beszélgethettünk volna Áronnal, akinek története mindannyiunk számára tanulságos. E...
family
BEDARÁLTA - Meghalt egy családapa, amikor berántotta egy trágyázógép Szentgáloskéren. A férfi a földeken dolgozott, ...
Mi a világon a második leggyakrabban kért szépészeti beavatkozás? Az ajaktöltés. Legyen szó természetesebb vagy extr...
family
Egyetlen eső volt a végzete. Májusban egy patak vize betört Erdély egyik legnagyobb kincsébe, a parajdi sóbányába és...
family