
Látványos videón, ahogy kitört az Etna
Legalább 72 ember vesztette életét azokban a zavargásokban, amelyek a Dél-Afrikai Köztársaság két tartományában törtek ki Jacob Zuma volt dél-afrikai elnök bebörtönzése után.
A halálesetek többsége fosztogatások közben következett be, az emberek élelmiszert, elektromos készülékeket, szeszes italt és ruhákat tulajdonítottak el az üzletekből.
"A bűnözők a maguk javára fordították a helyzetet" - mondta David Makhura gautengi kormányfő, hozzátéve, hogy legkevesebb 45 ember meghalt a zavargások során a tartományban.
Durban városában pedig egy anyának kellett ledobnia gyermekét az épület tetejéről, miután a fosztogatók felgyújtották.
A gyermeket elkapták az arrajárók, és azóta ismét az édesanyjával van.
A kormányfő beszéde közben az SABC közszolgálati műsorszolgáltató felvételeket közölt arról, amint a rendőrség megpróbált rendet teremteni egy helyi bevásárlóközpontban, ahol tíz embert vert agyon a tömeg fosztogatás közben, mindeközben lövéseket is lehetett hallani. A tartományi vezető azzal a kéréssel fordult a politikai, vallási és közösségi szervezetek vezetőihez: járjanak közben annak érdekében, hogy az emberek felhagyjanak a fosztogatással.
Beszámolók szerint a fosztogatások kedden is folytatódtak. A hadsereg bevetése egyelőre nem vetett véget a fosztogatásoknak, bár jelenleg is letartóztatások zajlanak Johannesburg egyes részein.
A hatóságok több ízben felszólították Zuma hozzátartozóit és híveit: ne használják fel a közösségi médiát a zavargások ösztönzésére.
Zuma előző héten kezdte letölteni 15 hónapos börtönbüntetését, amelyet azért szabtak ki rá, mert bírósági idézés ellenére sem volt hajlandó megjelenni a korrupciós ügyeit vizsgáló bizottság meghallgatásán.
A volt elnök 2018 februárjában pártja, az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) nyomására lemondott, hogy megelőzze leváltását. A korrupciós botrányokba keveredett politikus tagadja az ellene felhozott vádakat, de nem hajlandó együttműködni az elnökségének utolsó hetében létrehozott vizsgálóbizottsággal.
MTI

Látványos videón, ahogy kitört az Etna

Hordóba rejtett holttestet találtak egy albérletben, a főbérlő ölhette meg

Egy ápolónő segítségével ölte meg saját anyját egy nagyszebeni nő

Lavrov: Oroszország válasza megsemmisítő lesz, ha megtámadják

Megtalálták az eltűnt orvos holttestét egy tóban

Megnyerte a lottót egy férfi, barátai elrabolták és megkínozták a pénzért

Három ukrán képviselőt gyanúsítottak meg azzal, hogy rendszeresen pénzt kaptak a szavazataikért

Az oroszok reagáltak Webernek: legitim célpontnak fogják tekinteni az európai katonákat

Újabb óriási korrupciós botrány robbant ki Zelenszkij pártjában

Meghalt Brigitte Bardot

Késsel megsebesítettek több nőt a párizsi metróban

Több mint 50 autó ütközött össze egy tömegbalesetben Japánban, sokan megsérültek