koronavírus

Egészségügyi adót vetnek ki az oltatlanokra Kanadában

Az illetékes szervek eldöntötték, hogy a nem beoltott személyeknek „hozzájárulást” kell majd fizetniük.

A kanadai kormány kedden döntötte el, hogy Quebecben az oltatlanoknak egészségügyi adót kell majd fizetniük. Quebec minden idők legmagasabb koronavírussal kapcsolatos halálozások számaival küzd jelenleg. Az egészségügy és a kormány is komoly teher alatt van a rohamosan növekvő számok miatt.

Quebec teljes lakosságának körülbelül 12,8%-a nem vette még fel az oltást, de a források szerint az oltatlanok teszik ki a kórházban ápoltak több mint felét. A szövetségi adatok szerint a lakosság 85%-a legalább egy dózist megkapott már január 1-ig. Quebec minisztere, Francois Legault azt nyilatkozta, hogy azoknak, akik nem vették még fel az oltást, hamarosan egy „hozzájárulást” kell majd fizetniük. Összegről egyelőre nem döntöttek, csak azt tudni, hogy „jelentős” lesz.

A miniszter azzal folytatta, hogy: „Ezen a ponton szerintem emberség kérdése az egész a népesség 90 százalékával szemben. Tartozunk nekik egy ilyen intézkedéssel.”

 

A múlt héten Quebecben azt is eldöntötték, hogy az ital és kannabisz-boltokban mostantól védettségi igazolvány nélkül nem szolgálnak ki senkit. Kijárási tilalmat is bejelentettek, a járvány másodikját. Este 10-től reggel 5-ig senki nem mehet az utcára. Kedden a koronavírus halálos áldozatainak száma elérte a tizenkétezret. Az intézkedéseket egyrészt ez, másrészt az sürgette, hogy az elmúlt 24 órában 62 ember halt meg a vírusban.

Bár az intézkedés ritka, nem Quebec az egyetlen régió, amelyik bevezeti az oltatlanok számára az adót.

Görögországban január végétől a 60 év fölötti oltatlanoknak kell 100 eurós díjat fizetni majd minden hónapban, amíg oltatlanok maradnak. Szingapúrban pedig, ha valaki nincs beoltva, minden egészségügyi szolgáltatásért fizetnie kell, amire szüksége van – írja a BBC.

 

 

Fotó: Illusztráció/MTI/Komka Péter

2022. január 12. 11:14
Ezek bizony súlyos milliók: Döbbenet, mit adtak le a TV2-n
A pénz nem számít.
Több halálos áldozata van a Krathon tájfunnak Tajvanon
Eddig két halálos áldozata van a Krathon tájfunnak, amely csütörtökön viharos széllel és özönvízszerű esővel érte el...
Súlyos sérülést szenvedett a Dancing with the Stars versenyzője, meg kellett műteni
Hatalmas fájdalmai voltak.
Döbbenetes részletek: Több órán át bilincsben volt egy magyar híresség
A dolgát sem tudta elvégezni.
Botrányos videó: Mással volt elfoglalva a Gyöngyös-Budapest busz sofőrje vezetés közben
Néha az utat is figyelte.
Teljesült a kívánságom!
Kecses mozdulatok, igéző tekintetek, na és persze a semmivel sem összehasonlítható látvány. Aki csak a parton jár, m...
Tények teljes adás, 2024. október 3., csütörtök
GYILKOSSÁG - Leszúrtak egy 24 éves férfit egy dunaföldvári lakásban, a párja apja végezhetett vele, megszúrta, majd ...
Igen, együtt vagyunk!
A hír igaz! L. L. Junior és Dárdai Blanka ismét együtt vannak! Legalábbis minden erejükkel azon vannak, hogy megment...
Félünk elaludni!
Rettegnek az emberek, félnek elaludni, félnek mindkét oldalon, mindkét országban, Izraelben és Libanonban. A Zsidó ú...
Imádkozunk értetek!
Az egyik pillanatban még mosolyognak, jókedvűen beszélgetnek, a másikban már egy kórházban fekszenek öntudatlanul, k...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.