
Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket
A vérfagyasztó eset a nashville-i Home Towne Studios motel egyik szobájában történt szombaton, ahová egy 44 éves férfi pásztoróra reményében érkezett – közölte a Crime Online.
Azért ment a szállásra, hogy szexuális aktust létesítsen a 32 éves Christina Walkerrel és barátnőjével. Míg a barátnő végül visszautasította a férfi közeledését, addig Walker beleegyezett a légyottba.
A romantikázás azonban nem volt zökkenőmentes, a nő dühös lett az együttlét közben, így hirtelen felindulásból megkéselte partnerét.
A másik nő szemtanúja volt az eseményeknek, így megpróbálta megállítani Walkert, de rajta is sebeket ejtett.

Fotó: Nashville-i Rendőrség
A menekülő gyilkost több vendég is észrevette. Egyikük azt mondta, démoni kinézete volt a tennessee-i nőnek, a testét vér borította.
A tragédiát követően értesítették a hatóságokat, akik kiérkezésükkor az ágyon hanyatt fekve találták meg a halálra szúrt férfit.
Christina Walker megpróbált beszállni egy éppen induló autóba, de a sofőr elküldte, miután megtudta mi történt a motelben. Ekkor a késelő gyalog indult útnak, így a rendőrök rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették.
A címlapfotó illusztráció: Shutterstock

Megerőszakolta csoporttársait egy egyetemista, évekig zaklatta őket

Több tucat eltűnt gyermeket, köztük egy egyéves csecsemőt találtak szexkereskedőknél

A Tisza német testvérpártjának minisztere több munkát és magasabb nyugdíjkorhatárt javasol

Megerőszakolt két női beteget egy kórházi ápoló

Mark Rutte elismerte, hogy európai katonákat kell Ukrajnába küldeni

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni