
Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra
A 36 éves Brittany Hamilton dél-karolinai otthonában élt mindössze 6 hónapos kislányával, amikor a hatóságok október 27-én bejelentést kaptak. A helyszínre érve a lakásban két nőt találtak, közülük az egyik – a lány nagymamája - éppen igyekezett újraéleszteni a csecsemőt. A gyereket amilyen hamar csak lehetett kórházba szállították, de már nem tudtak segíteni rajta, néhány nappal később meghalt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a kislány valószínűleg belélegezte a Brittany által használt drogokat, de ezt a nagymamája cáfolta, szerinte ugyanis a kicsi olyan pozícióban aludt, ami megnehezítette számára a légzést és ez vezetett a tragédiához.
Brittanyt hétfőn letartóztatták, valamint gyilkossággal és gyermekbántalmazással vádolták meg, ami miatt hamarosan bíróság előtt kell majd felelnie – írta meg a CrimeOnline.

Fotó: Aiken County Sheriff’s Office

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren