
Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi
Szörnyű baleset történt szerdán Csehországban, Prága Holešovice kerületében, amikor egy nő 8 hónapos gyermekével akart átkelni a zebrán - írta meg az Új Szó.
Az egyik helyi lap értesülései szerint a sofőr megállt a gyalogátkelőhely előtt, hogy átengedje a babakocsival közlekedő nőt.
Az álló autóba azonban beleszaladt egy másik kocsi, az ütközés ereje pedig megtolta azt.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A gyermek súlyos fejsérülést szenvedett, mesterséges kómába kellett helyeznünk, biztosítanunk kellett a légutakat. A nő eszméleténél volt, ő is a fején sérült meg
- mondta Jana Poštová, a prágai mentők szóvivője, majd hozzátette, hogy az anyát és a gyermekét is haladéktalanul kórházba szállították.
Kapcsolódó tartalom:
Halálos tragédia történt Nyíregyházán

Megölte 9 éves fiát, majd magával is végzett egy férfi

Megsütötte barátnője agyát és megitta a vérét egy fiatal

Videón a filmbe illő ékszerbolti rablás, hat fős maszkos banda csapott le

Ukrajna újabb 1 milliárd eurót kér az európaiaktól, hogy idén belepumpálja a háborús gépezetbe

Pelenkacsere közben súlyosan bántalmazta barátnője gyermekét

Háborúpárti EU: csak akkor lehet béke, ha Putyint elítélik háborús bűnökért

14 évesnek adta ki magát, meztelen képeket csalt ki gyerekektől

Zelenszkij hamarosan bejelentheti a lemondását

Donald Trump szerint van esély a békére Ukrajnában, de a korrupciós ügy nem segít ezen

Az ukrán győzelem olcsóbb, mint az orosz Európában egy tanulmány szerint

Gyermekek is vannak a kaliforniai lövöldözés áldozatai között

Többen megsérültek a népszerű DJ koncertjén a legendás klubban