Eddig sosem látott rejtélyes agyat támadó betegség ütötte fel fejét

A betegség hallucinációkat, álmatlanságot, agressziót és rohamos fogyást okoz.

Majdnem két évvel ezelőtt a kanadai Roger Ellis 40 éves házassági évfordulóján rohamot kapott és összeesett otthonában. A férfi addig a júniusi napig egészséges volt, és korai nyugdíjasként mindössze 60 évesen élvezte azt, hogy végre lazíthat. Fia, Steve Ellis szerint attól a rohamtól kezdve apja állapota rohamosan romlani kezdett. Hallucinációi lettek, nem emlékezet arra, amiket mondott, akár családtagjainak, vagy bárkinek, agresszív lett, álmatlanság gyötörte, valamint nagyon lefogyott.

Az orvosok először a Creutzfeldt–Jakob-szindrómára (DJD) gyanakodtak, ami egy ritka neurológiai megbetegedés. A kergemarha-kór emberi megfelelőjének nevezik, de az ezzel kapcsolatos vizsgálatok Roger esetében negatív eredményt hoztak.

Mostanra már több hasonló beteget is azonosítottak. Összesen 48 esetről tudni, mindnyájukat kanadai régióban regisztrálták. Legtöbbjük 2018 óta tapasztalta a tüneteket, melyek szerint eleinte viselkedésbeli változások lépnek fel, például szorongás, depresszió és ingerlékenység, valamint megmagyarázhatatlan fájdalom, izomfájdalom és görcs a korábban egészséges egyéneknél is. A betegeknél gyakran jelentkeznek alvási nehézségek, súlyos álmatlanság vagy hiperszomnia, valamint memóriaproblémák. Egyéb tünet még a gyors fogyás és az izomsorvadás, valamint a látászavarok és koordinációs problémák megjelenése, de előfordulhatnak akaratlan izomrángások is - írta meg a BBC a minap. 

A kórra egyelőre nem létezik megfelelő kezelés, mindössze enyhíteni tudják a tüneteket, és a velük járó kellemetlenségeket, de egy dolgot leszögeztek a kutatók, ez az újfajta agyat támadó betegség nem örökölt, hanem megszerzett kór.

Az eseteket vizsgáló orvos szerint: az első általános elképzelésünk az, hogy a beteg környezetében van egy toxikus elem, amely kiváltja a degeneratív változásokat. Az orvos kitért rá, hogy az Acadian-félszigeten, annak horgásztársadalmaival és homokos strandjaival hozható párhuzamba a betegség, valamint Monctonban, a belvárosban talált esetek arra engednek következtetni, hogy regionális kórról van szó.

A címlapfotó illusztráció

2021. május 07. 13:31
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...