
Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak
Rengetegen szeretik a tésztás ételeket, azonban kevesen tudják, hogyan főzhetik tökéletesre ételüket.
Most néhány olasz élelmiszer-szakértő elárulta, hogy mik azok a hibák, amiket elkerülve fejedelmi ízekben lehet részünk – írta meg a Mirror csütörtökön.
A szakemberek szerint szinte minden háztartásban elkövetnek konyhai bakikat az emberek.
Ilyen például az, hogy a tésztát olajos vízben főzik meg, vagy az is, hogy lecsöpögtetés után átmossák folyóvízzel.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Ezek a folyamatok azonban megakadályozzák, hogy az egyes szószok vagy fűszerek hozzátapadjanak a tészta felületéhez, ezáltal az ételnek kevésbé lesz intenzív íze.
Mivel a keményítőt lemossák a tésztáról, és az olaj is lepergeti a szószokat, így kisebb mértékben érnek össze az aromák.
Ám, ha megfogadják a szakértők tanácsait, igazi ízbombákban lehet részük.

Légicsapás ért egy teázót Mianmarban, sokan meghaltak

A német fiatalok elutasítják a sorkatonaságot

Ismét lövöldözés tört ki az afgán-pakisztáni határon, halottak is vannak

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe