
Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze
A tájékoztatás szerint a fegyveresek csütörtökön több házat és gabonatárolót is felégettek a zömében dogon etnikumú Kani-Bonzon településen, három embert pedig elhurcoltak.
A körzet egyik, neve elhallgatását kérő tisztségviselője a sajtóval azt közölte, a halottak száma elérheti a húszat is, a kivizsgáláshoz a kormány és az ENSZ mali katonai missziója (MINUSMA) segítéség kérték.
Malit az országban 2012-ben kitört felkelés óta politikai, gazdasági és humanitárius válság sújtja, amely elősegítette a dzsihadisták térnyerését. Az Iszlám Állam és az al-Kaida terrorszervezet szövetségesei rendszeresen támadnak meg civileket, katonákat és az ENSZ békefenntartó erőit is.
A héten út mentén elhelyezett pokolgép végzett az ENSZ három, szenegáli békefenntartójával az ország déli részén.
Az országban mindemellett többször összecsapásokra kerül sor a nomád pásztor fulanik és a vadász életmódot folytató dogon törzsek között is.
Forrás: MTI

Gyorsan lebuktak: látszólag leválasztották, de a háttérből mozgatja a szálakat – íme, Zelenszkij jobbkeze

Trump felveszi a kesztyűt – az amerikai elnök mesteri húzása mattot adhat Zelenszkijéknek

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a téli napfordulót

Holtan találtak egy fiatal fotóriportert, lesújtó tragédiáról érkezett hír

Űrturistaként a világűrben járt egy deréktól lebénult német mérnöknő

Döbbenetes részletek: Nem akárki vezette a pénteken balesetet szenvedett crossovert

Orosz rakétatámadás érte Odesszát, halottakról is tudni

Holtan került elő egy férfi, eltűnését senki nem jelentette

Több halálos áldozata van az áradásoknak Irán déli részén

Több terrorista meghalt az amerikai erők szíriai csapásaiban

Súlyos baleset történt egy karácsonyi templomi műsor közben, egy nőt mentő vitt el

Weber nem áll le: Az EU előbb-utóbb az orosz befagyasztott vagyonból fizetteti meg az ukrajnai háború árát