
Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott
Általános rutinvizsgálatra érkezett egy várandós nő hétfőn egy prágai nőgyógyászati klinikára, nem sokkal később viszont adminisztrációs mulasztás során egy beavatkozás miatt elvetélt – számolt be a tragikus esetről csütörtökön a PrahaIN.
A kórház szóvivője megerősítette a lapnak, hogy intézményükben a hét elején „nemkívánatos esemény történt”, orvosaik ugyanis tévedésből összekeverték a kismamát egy másik pácienssel. Ő nőgyógyászati küretre, másnéven kaparásra érkezett a klinikára, amelynek során a méh belső falát borító szövetet kaparják le az orvosok.
A beavatkozást azonban véletlenül a kismamán végezték el, amelynek következtében – mivel az eljárást egyebek között abortusz esetén is alkalmazzák – a várandós kismama során elveszítette a magzatot.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A kórház közleménye szerint a tragédia miatt belső vizsgálatot indítottak a klinikán, amelynek idejére az érintett munkatársaikat felfüggesztették.

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl

Rejtélyes baj az űrállomáson, beteg lett az egyik űrhajós, hazaindulnak

Szélvihar miatt leállították az egyik francia atomerőművet

Középiskolai horror: Tanítási időben szabadult el a pokol

Az egyik űrhajós egészségi állapota miatt korábban tér vissza a Crew-11 legénysége a Nemzetközi Űrállomásról

Katasztrofális tűz tombol Ausztrália délkeleti részén