
Durva fotók, három fiatal halt meg egy balesetben, megszólalt az egyik gyászoló apa
A gyerekek szülei először nyilatkoztak a történtek óta.
Tenyek.hu 2023. április 12., szerda 14:42
Szörnyű tragédia történt húsvétvasárnap a szlovákiai Liptoszentmiklóson, amikor négy fiatal 160 kilométeres sebességgel száguldott egy autóval, majd oszlopnak csapódtak – írta meg az Új Szó szerdán.
A balesetre először egy szövetkezeti dolgozó lett figyelmes, aki az ütközés hangjára kapta fel a fejét. Ezt követően azonnal a fiatalok segítségére sietett és értesítette a hatóságokat. A helyiek információi szerint az utasok nem voltak bekötve, az ütközéskor kirepültek az autóból.
Az áldozatok közül ketten, a 22 éves Emma és a 20 éves Erik testvérek voltak, de velük utazott a 20 éves barátnőjük, Kiki is, és Sára, aki az autót vezette.
Erik és Emma édesapja egyszerre mindkét gyermekét elvesztette.
Nemrég voltunk Emma munkahelyén, egy pizzériában dolgozott. Arról beszélt, mennyire várja a kirándulást
– mondta a lapnak a könnyeivel küszködő apa.
A balesetet csupán a sofőr élte túl, aki jelenleg stabil állapotban fekszik a kórházban.
A lányom kórházban van, nem tudja, hogy a legjobb barátai halottak, nem beszélhetek erről
- mondta Sára édesanyja hozzátéve, hogy lánya folyamatosan barátai felől kérdez, de egyelőre nem tudja, mi történt.
A baleset helyszíne a helyiek szerint hírhedten veszélyes szakasz, már több tragédiát is követelt az elmúlt években.
+Ez is érdekelheti

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott







