
Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok
A londoni Westminster palotában és a szomszédos Porticullis House-ban összesen 12 helyszínt vizsgáltak át kábítószereket keresve. 11 helyszínen találtak is valamit, méghozzá úgynevezett „A-osztályú” drogok nyomait, amik a brit parlament által legveszélyesebbnek tartott kábítószerek, mint a kokain, a heroin, az ecstasy és a metadon.
A vitatott helységek között van Boris Johnson brit miniszterelnök és Priti Patel belügyminiszter magánirodájához legközelebb eső mosdó helyiség is.
Sir Lindsay Hoyle, a parlament alsóházi elnöke kijelentette, hogy értesíteni fogja a rendőrséget az üggyel kapcsolatban.
Charles Walker konzervatív parlamenti képviselő elmondta, már korábban is alkalmaztak kutyákat az épület átvizsgálására, de akkor javarészt robbanószerek után kellett kutatniuk a jól képzett állatoknak, most azonban úgy véli, szélesíteni kell a palettát és kutyákkal kell átvizsgáltatni a helyiségeket - írta meg a Daily Mail.
Címlapfotó: facebook.com/ukparliament

Elegük lett a háborús agymosásból: fellázadtak a sorkatonaság ellen a német fiatalok

8 éves kislányt erőszakolt meg egy férfi

Putyin: Oroszország nem akar háborút Európával, de kész azonnal harcolni, ha megtámadják

Ursula von der Leyen az elmúlt évtizedek legnagyobb korrupciós botrányával néz szembe

Élve temettek el egy nőt az első randin, kiderültek a részletek

Meccs közben meghalt egy szurkoló

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően

Mongólia egyes részein mínusz 43 Celsius-fokot mértek hajnalban

Az emberrablók az ukrán fővárosban akcióztak - Videó

Puszta kézzel verte szét az apa a kényszersorozók kocsiját - Videó

Ismert sportoló fia a keddi baleset áldozata, kritikus állapotban szállították kórházba

Peruban többen meghaltak és eltűntek egy folyami kikötőben történt földcsuszamlást követően