
Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj
Határozott üzenetet küldene Oroszország a visszaeső szexuális ragadozóknak, ugyanis azt fontolgatják, hogy kiterjesztik a pedofíliával kapcsolatos jogszabályokat. A törvénytervezetet tavaly decemberben ismertették először, azzal a céllal, hogy fokozzák a bűntetőjogi felelősséget.
A javasolt módosítás értelmében életfogytiglani börtönbüntetést kaphatnak jutalmul a bűnözők, ha korábban már pedofíliáért kellett felelniük a bíróság előtt.
A szexuális ragadozókat sarkvidéki börtönkolóniákba vagy szibériai bányákba küldhetik, ahol nehéz fizikai munkákat kellene végezniük - írja a Daily Mail.
Vjacseszlav Volodin, az Állami Duma - orosz képviseleti és törvényhozói szerv - elnöke kijelentette:
„Az ilyen bűncselekményekért az elítélteknek életfogytiglani börtönbüntetést kell kapniuk, amelyet a legzordabb körülmények között kell tölteniük Oroszország legészakibb részén vagy bányákban. Ezeknek a 'rohadékoknak' a legkeményebb munkával kell szembenézniük, hogy minden nap emlékezzenek az elkövetett bűncselekményekre, amelyeket remélhetőleg megbánnak majd."

Fotó: Rossiyskaya Gazeta/Black Dolphin Prison
Oroszországot megdöbbentette a közelmúltban egy ötéves kislány esete, akit a gyanú szerint két férfi elrabolt, megerőszakolt és megölt. A Kostroma városában megtámadott gyereken a járókelők sem segítettek, csak nézték, ahogy elvonszolják egy férfiszállóra. Ezt követően döntött úgy az Állami Duma, hogy erőteljesebb fellépés szükséges a szexuális ragadozók ellen.
"Az egyik őrizetbe vett férfiról kiderült, hogy korábban elítélték pedofiliáért. Tegyünk meg mindent azért, hogy januárban elfogadják a pedofilok büntetéséről szóló törvényét" - folytatta Volodin.
Továbbá életfogytiglani börtönbüntetést kaphatnak azok a pedofilok is, akiket két vagy több gyermek megerőszakolásában vagy szexuális zaklatás miatt találnak bűnösnek.
"Az életfogytiglani börtön igazságos intézkedés a 'degeneráltak' elkülönítésére. Nem nevezhetők embereknek, bár emberi alakban vannak. Reméljük, hogy ez az intézkedés megvédi a gyermekeket, a családokat és a társadalom egészét azoktól, akik helyrehozhatatlan károkat okoznak" - mondta az RT-nek Volodin.
A TASS orosz hírügynökség szerint az ország legfelsőbb bíróságának nincs kifogása a jogszabálytervezettel szemben. Az orosz hatóságok kimutatták, hogy az elmúlt nyolc évben 79 százalékkal nőtt a gyermekek és fiatalok elleni szexuális támadások száma.

Gyomorforgató ékszerrablás: Elképesztő mire vetemedett egy tolvaj

Háromgyermekes apát késelt halálra egy 70 éves férfi

„Ne törd meg a béke menetét!” - óva inti az Egyesült Államok Brüsszelt az orosz vagyonok elkobzásától

Meghalt egy magyar férfi Ausztriában egy borzasztó balesetben

Ukrajnai háború - Ukrán kormányzó: sokan megsérültek az Odesszát ért intenzív orosz dróncsapásban

Korlátozzák a FaceTime működését

Földrengés rázta meg Kína északnyugati részét, a szomszédos Kazahsztánban pánik tört ki

Horrorbaleset: leszakította a híd az iskolabusz tetejét

Pokollá tette férje életét a csivavamániás feleség – ájulásig kínozta, majd bezárta a kennelbe

Rémálommá vált az esküvő: vízbe fojtotta unokahúgát a féltékeny nagynéni

Egy mosómedve részegedett le egy italboltban, fotón a berúgott kisállat

Elvágta alvó párja torkát egy nő, éjszaka csapott le rá