
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Lezuhant, majd lángba borult egy helikopter Oroszországban, a szibériai Uszt-Koksinszkij körzetben – számolt be a Daily Star csütörtökön.
A Mi-8 típusú gép 13 turistát szállított a kazah határ menti Altaj-hegység felett. Tyungurban leszállás közben azonban a helikopter elektromos vezetékeknek ütközhetett, vagy egy másik feltételezés szerint technikai probléma akadt a fedélzeten.
A tragédia másodperceiről előkerült videón látható, hogy a gép egészen közel ereszkedett a földhöz, de valamilyen oknál fogva nem tudott leszállni, ezért újra emelkedni kezdett. Az óriási porfelhőtől nem kivehetőek tisztán a történtek.
A hatalmas lángokkal égő roncshoz kiérkező tűzoltók kezdetben úgy gondolták, hatan haltak meg, később viszont újabb négy embert találtak meg, így legalább tíz halálos áldozatot követelt a tragédia.
A helyszíni jelentések szerint öten túlélték a balesetet, azonban ők is rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek.
A helikopteren ülő kirándulók személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra a hatóságok, de annyit tudni, hogy nyolcan nők voltak. A pilóta és a másodpilóta, az 52 éves Vjacseszlav Demikhov, a 42 éves Oleg Egorov, valamint a 28 éves Alekszej Desjatov, a fedélzeti mérnök is életét vesztette.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott