
Már több rendkívüli esemény is történt a választáson
Minden előzmény nélkül összeesett egy szerb kamionos csütörtök kora délután a röszkei határnál várakozva, pillanatokkal később pedig már életjeleket sem mutatott – közölte pénteken az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán. Azt írták, a sorban állt egy szintén szerb, szabadnapos mentőápoló is, aki azonnal a férfi segítségére sietett. Megvizsgálta, ám ekkor már nem lélegzett, így azonnal megkezdte az újraélesztést.
Mindeközben a szemtanúk mentőt hívtak, két magyar rendőr pedig a kihelyezett félautomata defibrillátorért sietett. A mentésirányító azonnal több egységet riasztott a helyszínre, akik kiérkezésükkor átvették szerb kollégájuktól az életmentést. A nemzetközi csapatmunka végül sikerre vezetett, a beteget stabil állapotban szállíthatták kórházba.
A címlapfotó illusztráció: Facebook/Országos Mentőszolgálat

Már több rendkívüli esemény is történt a választáson

Videón a két életet követelő Árpád hídi baleset

Ütötte-rúgta a másikat egy parkolási vita miatt Kecskeméten

Követték, földre lökték, majd kirabolták az idős asszonyt Kunmadarason

Illegális verseny állhat a két ember életét követelő baleset mögött – őrizetben a sofőr

Tankok lepik el a 8-as főutat hétfőn

Kedves akart lenni, baleset lett belőle Pomáznál – videó

Megvan a titokzatos óriás: kamera rögzítette a ritka pillanatot

Tűzoltók és színészek fogtak össze – videó

Ketten meghaltak, tömegbaleset történt a Váci úton

Döbbenetes dolog zajlik le Magyarország fölött, érdemes lesz az eget figyelni

Brutális gyilkosság Császártöltésen, kiderült, ki az elkövető