
Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában
Hősies életmentés pillanatait rögzítette egy villamos biztonsági kamerája Pozsonyban a hétvégén – tette közzé csütörtökön a szlovák rendőrség.
Egy szolgálaton kívüli 31 éves rendőr lett figyelmes a szerelvény közepén egy idős férfire, aki borzalmas állapotban volt. A nyugdíjas az ajtónak támaszkodva térdelt, kabátját szorongatta a mellkasánál, miközben másik kezében a kutyája pórázát tartotta. Ott volt mellette felesége is, aki szörnyen megrémült férje rosszullététől.
A szabadnapos egyenruhás nem habozott, odasietett. Hiába beszélt azonban az idős férfihez, az nem reagált semmire, így lefektette a fölre, kigombolta a ruházatát, majd megvizsgálta. Ekkor derült ki, hogy férfi semmilyen életjelet nem mutat.
A rendőr azonnal elkezdte az újraélesztést, pár perc múlva a helyi önkéntes tűzoltók egy defibrillátorral segítették a munkáját.
Ezt követően röviddel megérkeztek a mentők is, akik kórházba szállították az idős utast. A páciens kezelőorvosa szerint a rendőr gyors cselekvésének köszönhetően sikerült megmenteni a 70 éves férfi életét.

Hat bányamunkás halt meg Oroszországban egy lavinában

Megsérült az aranylabdás, megműtötték, veszélyben a vb-n való szereplése

Megerőszakolt egy tinédzsert a parkolóban egy áltaxis

Lövöldözés volt Athénban

Brutális támadás: Dinamitrudat dobott alvó barátjára

A felhők felett, elképesztő körülmények között szülte meg gyermekét egy édesanya

Megrendítő videó: Lángokban áll a dióshalmi templom, több egységet riasztottak

20 tonna Prosecco folyt ki az M4-es autópályán, leállt a forgalom

Családi tragédia az erdőben: vadászfegyverrel lőtte meg apját egy fiatal férfi

Kalóztámadás ért egy teherhajót Szomália közelében

Drámai tűzvész pusztított egy faluban, egész utcák égtek porrá egyetlen este alatt

Magyar bűnözőt tepertek le a rendőrök egy külföldi áruházban, hihetetlen részletek derültek ki