Drámai fotó: a peron és a vonat közé szorult egy 1 éves kisgyerek

Drámaian zajlott a mentés, a szakemberek ugyanis nem fértek hozzá a szűk helyen lévő babához. Végül az édesanya mentette ki a gyereket.

Nem kis riadalmat okozott az az 1 éves kislány, aki miután édesanyja egy pillanatra szem elől vesztette, leesett a peronról és a gyorsvonat és a peron közé szorult a kínai Szecsuán tartományban található Chengdu-ban.

A baleset október 31-én történt este 7 óra 45 perckor, mindössze 2 percen múlott, hogy nem történt tragédia. A vonat ugyanis pár perccel azután indult volna, hogy a gyermek a vágányra zuhant. Szerencsére időben sikerült értesíteni a forgalomirányítót, aki leállította a vonatokat.

Ezután megkezdődött a mentés, ami közel sem ment könnyen. A vonat és a peron között ugyanis annyira szűk volt a hely, hogy a mentést végzőknek nem sikerült hozzáférniük a gyermekhez.

A helyzetet végül a törékeny alkatú kétségbeesett édesanyának sikerült megoldania. Az apró termetű hölgy bemászott a kicsiért, és sikerült kiadni őt a peron mellett várakozóknak, ezután őt is felhúzták.

A riadalmon kívül szerencsére nem történt nagyobb baj, a kislány nem sérült meg – írta meg a Mirror.

2021. november 02. 16:47
Donald Tusk lengyel miniszterelnök szerint Európának fel kell hagynia azzal, hogy kizárólag az Egyesült Államokra tá...
Gulyás Gergely a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében arra hívta fel a figyelmet, hogy a bíróság ítélete alapjá...
Reagált a Szőlő utcai javítóintézet körül kialakult ügyekre és az azokkal kapcsolatos sajtóhírekre közösségi oldalán...
KEGYETLEN - Késsel fejbe szúrta, a földön vonszolta, majd egy zsinórral megfojtotta 20 hetes terhes élettársát egy b...
A FAL ADJA A MÁSIKAT! - Se kép, se hang. Ki a legény a gáton? Aki osztja, vagy, aki bírja? Szemünk előtt esett össze...
family
A tavalyi súlyos balesete után újra kellett tanulnia járni. A teljes gyógyulás csaknem tíz hónapig tartott. Majd egy...
family
Emma Watson nem teszi zsebre, amit a népszerű könyvsorozat szerzője mondott róla.
A Megasztár színpada szócsatatérré változott, de nem úgy, hogy az ítészek osztották volna az észt a versenyzőknek a ...
family