
Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik
Drámai pillanatok zajlottak a 200 méteres vegyes úszás péntek délelőtti egyik előfutamán a párizsi olimpián, miután a szlovák úszónő, Tamara Potocká mozdulatlanul összeesett a medence mellett.
A sportolónő kiült, majd mozdulatlanul elfeküdt a medence szélén, egy versenybíró vette észre, hogy valami gond lehet, ezután pedig az egészségügyi személyzet pillanatok alatt a segítségére sietett - közölte a Reuters. Körbeállták, hordágyra tették, nem sokkal később pedig oxigénmaszkkal vitték el a medence mellől a hetedik helyen végzett úszónőt.
Helyszíni információk szerint a 21 éves Potocká eszméleténél van és orvosi vizsgálatok alatt áll, az viszont egyelőre nem tudni, hogy szükséges volt-e újraélesztést végezni rajta.
Címlapfotó: X/MailOnline

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság

Zelenszkijjel továbbra is összejár és egyeztet ivócimborája, a korrupciós botrányba belebukott Jermak

Ukrajna azért imádkozik, hogy az Ukrajna-párti Tisza nyerje a választásokat

Tinik támadtak meg egy anyát és kisfiát, videón a tömegverekedés

Felbérelte barátját egy tini, hogy ölje meg szüleit