Donald Trump ismét indul az elnöki tisztségért

Donald Trump helyi idő szerint kedd este Floridában bejelentette, hogy 2024-ben újra indul az Egyesült Államok elnöki tisztségéért.

Az előző elnök Mar-a-Lago nevű rezidenciáján tartott beszédében azt ígérte, hogy ez a kampány nem róla szól, hanem az amerikai emberekkel közösen zajlik majd, és azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek az embereket érintik. Azonnal felveszi a harcot az inflációval - jelentette ki a republikánus politikus. Alacsony adókat ígért, és az országot megbénító túlszabályozás megszüntetését.

Donald Trump a családok védelmét is kilátásba helyezte, mert ezek szerinte "az amerikai élet középpontját" jelentik, valamint a szülők jogának megóvását ígérte. Úgy fogalmazott, hogy befejezi Joe Biden jelenlegi elnök "háborúját az amerikai energiatermelés ellen", és intézkedik arról, hogy az energiaárak csökkenjenek.


Úgy vélte, most sokkal könnyebb lesz a kampány, mint négy éve, mert most látják, hogy az elmúlt két évben mi romlott el, mit kell visszaállítani. A nemzetközi kapcsolatokban szintén azt képviseli majd, ami első elnöki időszakát jellemezte - fejtette ki.

Ismét "Amerika lesz az első", minden politikai intézkedésben ez érvényesül majd, "Amerika visszatérése most kezdődik" - ígérte Donald Trump, miután bejelentette, hogy ismét versenybe száll az elnöki pozícióért.

Forrás: MTI

2022. november 16. 08:18
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family