Dömötör: óriási erődemonstráció volt a Patrióták madridi nagygyűlése

Óriási erődemonstráció, egy új európai jobboldal erőt adó seregszemléje volt a Patrióták Európáért pártcsalád szombati, madridi nagygyűlése, ahonnan több ezer résztvevő küldte el a megújulás üzenetét Európa minden pontjába - mondta Dömötör Csaba, a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A politikus jelezte, az esemény leggyakrabban visszatérő szava a rekonkviszta, azaz a visszafoglalás volt, és ez nem véletlen, mert a patrióta közösséget olyanok alkotják, akik szeretnék újra naggyá tenni Európát, megőrizni olyannak, "amilyennek szeretjük", a világ legjobb helyének.

Ehhez kell pár dolog, például erős határvédelem, visszanyert versenyképesség, megerősített családpolitika, "vagy egy másik megközelítésben kevesebb ideológiai őrültség és több őszinte szó" - tette hozzá.

Dömötör Csaba azt mondta, ez a közösség a normalitást is képviseli, ezért még annál is több támogatásra számíthat, mint amennyit tavaly júniusban elért, ezért van az, hogy az ellenfelei politikai eszközökkel minden lehetséges módon támadják.

"Az Európai Parlamentben el akarnak minket hallgattatni, nem adják meg a szakbizottsági vezetői helyeket, amelyek egyébként járnának, aztán a Facebookon cenzúráznak, visszatartják az uniós pénzeket, míg a brüsszeli kasszából az ellenfeleinket pénzelik" - sorolta.

Szavai szerint ugyanakkor "hiába minden vesződésük", a patriótákat nem lehet elhallgattatni, mert valójában nem őket hallgattatnák el, hanem a hazaszeretetet, azt pedig nem lehet, mert az emberi lét egyik legfontosabb kötődése.


A műsorvezető azon kérdésére, miszerint lehet-e hatása az európai többségre, hogy az európai sajtó és a hazai ellenzéki orgánumok is a szélsőjobboldali jelzőt ragasztják a Patrióták Európáért pártcsaládra, fideszes EP-képviselő hangsúlyozta: a hazaszeretet sohasem lehet szélsőséges, és az ilyen típusú jelzők dobálása az egyre hatástalanabb elszigetelési szándék, valamint a gondolattalanság jele.

Rámutatott, hogy a patriótáknak konkrét felvetéseik vannak - ilyen a határok megvédése, a versenyképesség visszaszerzése például az energiaárak növekedésének megállításával, a családpolitika középpontba helyezése -, és ezekre vannak konkrét javaslatok is, de "ők erre nem reagálnak, nem azt mondják, hogy nem így kéne, hanem máshogy, hanem jelzőket dobálnak vissza", úgyhogy ez egyre inkább tévút.

Dömötör Csaba szólt arról is, hogy a brüsszeli elit a számára kínos ügyeket nem engedi napirendre venni. A fideszes politikus ezek közé sorolta a pénzmosással összefüggő Reyndres-botrányt, a brüsszeli nyilvánosságban a nagykoalíciónak hasznot hajtó Facebook-cenzúrát, valamint a Timmermans-botrányt is, amely arról szól, hogy az Európai Bizottság civilnek mondott aktivista csoportokat támogatott titkos szerződéseken keresztül, amelyek - holland sajtóhírek szerint - azt kapták feladatul, hogy politikusoknál lobbizzanak, gyakoroljanak rájuk nyomást, szervezzenek tömegtüntetést, tömeges e-mail-küldést.

"Most ezt tapasztaljuk, nemcsak Brüsszelben, hanem idehaza is, van olyan szervezet Magyarországon, amely nyolc különféle brüsszeli programból kap finanszírozást, és arra büszke, hogy feljelentéseik után legalább huszonegy alkalommal már elítélték Magyarországot a bevándorláspolitikája miatt, mindeközben lejárató anyagokat írnak, hogy a bizottság aztán ezekre is hivatkozva tartsa vissza a nekünk járó uniós pénzeket" - tette hozzá.

A fideszes EP-képviselő hangoztatta, ennek a gyakorlatnak véget kell vetni, "mint ahogy Amerikában véget vetettek ennek a pénzszivattyúnak, Európában is föl kell számolni ezt a liberális pénzszivattyút, főleg azért, mert káros Magyarországnak".

"Ennek az első lépése az átláthatóság, ezért a Patrióta-frakcióval azt fogjuk kezdeményezni, hogy a brüsszeli intézmények hozzák nyilvánosságra a dokumentumokat, jogunk van tudni, és mindenkinek joga van tudni, hogy kiket pénzeltek, mennyibe került mindez, és mit kértek ezért cserébe" - közölte, megjegyezve, kiderül, Brüsszelben vallják-e azokat az átláthatósági elveket, amelyeket minden tagállamtól megkövetelnek.

Dömötör Csaba arra a kérdésre, hogy lát-e törekvéseket, hogy az Európai Unió átvenné az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége, az USAID szerepét, amelyen keresztül az Egyesült Államok demokrata vezetése több mint 6 ezer újságírót és több mint 700 szerkesztőséget pénzelt a világon, azt felelte, egyértelműen.

Az elmúlt napokban kiderült, az amerikai demokraták világméretű rendszert építettek ki, hogy az ideológiájukat, politikájukat más országokban is elterjesszék - mondta. Hozzáfűzte, ez a kívülről történő beavatkozás egyik eszközrendszere lett, a pénzelt szervezetek terjesztették, képviselték a bevándorlást támogató álláspontot, a genderpolitikát és a háborús propagandát is.

A fideszes EP-képviselő szavai szerint "ez a politika Amerikában megbukott a választáson, és már biztos, hogy fel fogják számolni, és ezért az a legnagyobb kérdés most, hogy sikerül-e Brüsszelbe telepíteniük ezeket a pénzcsapokat, sikerül-e elérniük, hogy az európai adófizetők finanszírozzák tovább ezeket az aktivistákat".

"Ha rajtunk múlik, akkor nem fog" - hangoztatta Dömötör Csaba.

MTI

2025. február 09. 11:12
"Gyerekkoromban eladtak egy láda sörért" - folytatódik a Napló
Vasárnap újabb sokkoló történeteket láthatunk.
XIV. Leó pápának egy vasalódeszka volt az oltára
Beteljesült a gyermekkori jóslat.
Élő adásban ájult el a vendég a tv-stúdióban - videóval
Nem tudni mi okozta a rosszullétet.
Plasztikai műtét után kidobta a barátja a bevállalós modellt - Fotókkal
Pedig igen jól sikerült a beavatkozás.
Kocsis: az ukrán titkosszolgálat összejátszik a Tisza Párttal
Csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, melyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari fő...
Négy kamion ütközött az M1-esen történt brutális balesetben
Az egyik kamion az oldalára is borult.
Újabb titokra derült fény az új Tankcsapda album kapcsán
Gőzerővel készülnek a következő lemezre.
Szijjártó: Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
Magyarország kiutasított két, Ukrajna budapesti nagykövetségén diplomáciai fedésben dolgozó kémet, ugyanis a kormány...
Állok a büntetés elébe - mondta a 126-szor szúró csornai fiatal
Jogerősen elítélte a bíróság azt a csornai fiatalt, aki brutálisan meggyilkolta élettársát még 2023-ban. Az áldozat ...
Ismét Budapesten és Magyarországon a világ szeme
A fővárost és a magyar vidéket világhírű modellek, színészek és tartalomgyártók népszerűsítik.

Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
Keresztbe fordult egy gépkocsi az M85-ösön Rábapatonánál
A tűzoltók riasztották a forgalmi akadályhoz.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Baleset okoz fennakadást az M3-as autópályán, egyelőre áll a forgalom!
Több autó ütközött össze az érintett szakaszon.
Két autó rohant egymásba Mosonmagyaróváron - Mentő is a helyszínen
Egy sávon halad a forgalom az Ostermayer utca érintett szakaszán.
Drónnal ütközött az útellenőr az M1-esen
Április 12-én, szombaton délután különös baleset történt az M1-es autópálya 158-as kilométerénél, a Lajta pihenő lehajtójánál. Egy, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kezelésében lévő drón gyakorlórepülés közben – egyelőre tisztázatlan okból – nekiütközött az MKIF autópályakezelő útellenőrző járművének, egy Mercedes Sprinter típusú kisbusznak.
Szokatlan baleset az autópályán: drónnal ütközött az útellenőr
Drónnal ütközött egy útellenőr az M1-es autópályán még szombaton. A szokatlan balesetről részletek derültek ki.
Képeken a megrázó baleset helyszíne, a mentők már csak a halál beálltát tudták megállapítani
Lesodródott és fának csapódott egy autó Csengelénél.
Pótkocsis teherautó fekszik keresztbe ezen a borsodi úton – A gázolaj is folyik, teljes útzár van!
Rendőrségi és tűzoltó egységek is a helyszínre vonultak. A baleset miatt teljes útlezárás van érvényben a helyszínelés idejére. Kiömlött gázolajat takarítanak.
Mentőhelikopter is érkezett a szabadbattyáni balesethez – válaszolt az OMSZ
Közlekedési balesetet szenvedett Szabadbattyán egyik szociális munkatársa. Az OMSZ is megszólalt a sérült állapotáról!
Megrázó fotók készültek a halálos tragédia helyszínén
Hiába vonultak nagy erőkkel a helyszínre a hivatásos szervek, a sofőr életét nem tudták megmenteni.
Mentőhelikopter is érkezett a hajdú-bihari balesethez!
Csütörtök délután riasztották a hatóságokat. A balesethez mentőhelikopter is érkezett.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.