
Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét
A Momentum nevű társulás Hadházy Ákossal turbósítva ma újra a Karmelitánál akciózott. Volt itt minden, leginkább demokráciasiratás
– írta közösségi oldalán Dömötör Csaba, aki a Karmelita előtt interjút is adott az elbaltázott kordonbontás kapcsán.
A fideszes politikus egy óvodai kiscsoportos előadáshoz hasonlította a baloldali párt mai performanszát, ugyanis ameddig Dömötör megpróbált válaszolni az újságírói kérdésekre, addig ők bekiabáltak, és általában úgy viselkedtek, mint egy hisztis kisgyermek.
Dömötör szerint meglehetősen furcsa képet fest ez a Momentum és Hadházy sajtószabadsághoz fűződő viszonyáról, hiszen ők nemhogy nem válaszoltak a kérdésekre, de még utasítani is megpróbálták a riportereket arra vonatkozóan, hogy mit kérdezhetnek tőlük (ez persze senki nem lep meg, hiszen az egyetlen magyar politikus, aki balhét csapott egy szerkesztőségben, mert nem tetszett neki, amit róla írtak, az éppen Fekete-Győr András volt).
Elvileg a sajtószabadságot hiányolták. Ehhez képest Hadházy Ákos a rögtönzött sajtótájékoztató egy pontján utasítani akarta az egyik médium munkatársát, hogy mit kérdezzen. Így néz ki az ő sajtószabadságuk. A kormány különböző módokon folyamatosan válaszol a sajtómegkeresésekre. Emellett Gulyás Gergely a kormányülések után órákig tartó kormányinfókon válaszol a kérdések sorára. Ez az, amire a megválasztott baloldali politikusok nem hajlandóak. Úgy siratják a sajtószabadságot, hogy a megválasztott főpolgármesterük évek óta nem veszi a bátorságot, hogy érdemi sajtótájékoztatón válaszoljon kérdésekre. Így néz ki az ő sajtószabadságuk. Helyette csinálnak mást. A sajtószabadságot sirató momentumosok korábban szerkesztőségbe törtek be, és újságírókat akartak eltiltani a foglalkozásuktól. Más baloldali pártok tévészékházba is betörtek. Így néz ki az ő sajtószabadságuk. Egy éve a háború árnyékában vagyunk. Egy olyan időszakban, amikor különböző okokból egész Európa rég nem látott gazdasági nehézségekkel néz szembe. Az a reménytelen akció, amit a Karmelitánál láttunk, a baloldali politika csúcsteljesítménye. A sokadik bohóckodásba illő performansz után mindenkinek érdemes feltennie a kérdést: tényleg érdemes lenne erre a társaságra bízni az országot bármikor a jövőben?
– írta az eset kapcsán Dömötör Csaba.
Forrás: Pesti Srácok

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég

Magyar Péter egyik főembere Afrikából hozna Magyarországra migránsokat

Brüsszel útja rezsiválságba vezet, a magyar út a nyugodt és fizethető világba

Kész a terv az európai csapatok bevetésére Ukrajnában, katonai bázisokat is építenének

Menekülésbe fordult a kampányolás: a Tisza jelöltje elrohant a kényes kérdések elől - videó