Nagy figyelem övezte a minap a Nemzetbiztonsági Bizottság által közzétett prezentációt, amely a baloldal külföldi finanszírozásáról a szolgálatok által eddig kiderített legfontosabb információkat, megállapításokat mutatta be.
Ugyanakkor egy másik dokumentum is felkerült a bizottsági honlapra, a Dr. Kovács Zoltán András nb. dandártábornok, a Nemzeti Információs Központ főigazgatója által 2022. november 23-án megküldött átirat.
A dokumentum talán legérdekesebb része a következő: "Tervszerű folyamatra utal az is, hogy amint az AD (Action for Democracy – a szerk.) 2022. február 24-én megkezdte működését és deklarálta céljait, az első utalást már 2022. március 1-jén teljesítették az Oraculum 2020 Kft. számára (aznap összesen 684.672 USD összegben). Az összeg akkori középárfolyamon számítva 228 millió forintot jelent.
Mindez erősen megkérdőjelezi azt, amit az amerikai támogatásokról eddig Korányi és Márki-Zay Péter állított. Több százmillió forintot összegyűjteni egyetlen hét leforgása alatt még az Egyesült Államokban is komoly teljesítmény, és különösen nehezen elképzelhető akció ez egy frissen megalakult, gyakorlatilag teljesen ismeretlen szervezettől, amely ráadásul külföldi kampánycélokra gyűjt.
A szervezet vezetője, Korányi Dávid a szintén külföldről finanszírozott Telexnek néhány nappal ezelőtt próbálta elviccelni az adományozók kérdését, méghozzá így: "Nem a CIA által vezérelt gyíklények pénzéről van szó, hanem magyar diaszpórában élő állampolgárok donációja."
Karácsony Gergely New Yorkban élő főtanácsadója a Telexnek határozottan „mikroadományokról" beszélt, „elmondása szerint javarészt olyan, évekkel, évtizedekkel ezelőtt kiköltözött magyarok adtak mikroadományokat, akik figyelemmel kísérik a magyar közéletet, és zavarja őket, ami itthon történik, féltik a Magyarországon maradt családjaikat. A neveket pedig a törvényi előírások miatt nem is hozhatnák nyilvánosságra."