
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Tiltott pártfinanszírozás gyanúja miatt az Állami Számvevőszéknél (ÁSZ) tett közérdekű bejelentést a nemzetbiztonsági bizottság fideszes alelnöke – tudta meg a Magyar Nemzet. Halász János a Nemzeti Információs Központ főigazgatója által jegyzett tájékoztató megállapításaira hivatkozva kezdeményezett vizsgálatot az ÁSZ elnökénél.
A politikus a Windisch Lászlónak címzett közérdekű bejelentésében felidézte, hogy az Action for Democracy (AD) amerikai NGO a 2022. évi parlamenti választásokkal kapcsolatos ellenzéki kampánytevékenységek finanszírozása érdekében 1,848 milliárd forinttal támogatta a Márki-Zay Péter vezette Mindenki Magyarországa Mozgalmat (MMM).
Ezen összegből az MMM mintegy 1,4 milliárd forintot fizetett ki a közösségi médiás ügynökségként működő és tanácsadói feladatokat is ellátó DatAdat-cégcsoportnak, melyben magyar és külföldi címen bejegyzett cégek is megtalálhatók.
Mint köztudott, az AD-t az a Korányi Dávid vezeti, aki korábban Bajnai Gordon volt kormányfő és Karácsony Gergely főpolgármester tanácsadójaként is tevékenykedett. Nem mellesleg, Bajnai a baloldal kampányát bonyolító DatAdat-cégcsoportban is tulajdonosként van jelen.

Fotó: MTI/Kovács Attila
Halász János a közérdekű bejelentésében jelezte: megvizsgálva a Mindenki Magyarországa Mozgalomhoz tartozó Meta közösségimédia- (Facebook- és Instagram-) felület és a Google hirdetési fiókok felhasználásával 2022. január 1. és április 3. közötti időintervallumban megjelentetett hirdetési statisztikákat, kiderül, hogy kampánytevékenység céljából több mint 172 millió forint értékben történt költés az MMM részéről. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy szervezet a hivatalosan közzétett beszámolója alapján csak Facebook-hirdetésekre megközelítőleg 530 millió forintot költött.
A politikus álláspontja szerint a közösségi médiában kampányszerűen felbukkanó hirdetésekkel politikai tevékenységet kifejtve az MMM egyértelműen az országgyűlési választáson elinduló jelölő szervezetet, illetve pártot vagy jelöltet támogatta.
A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló törvény ugyanakkor kimondja, a párt külföldi szervezettől – jogi státusától függetlenül – és nem magyar állampolgártól vagyoni hozzájárulást nem fogadhat el. Halász úgy véli, mivel az érintett szervezetek nevében nyilatkozó személyek a pénzügyi tranzakció megvalósulását nem tagadták, úgy felmerül a tiltott pártfinanszírozás alapos gyanúja.
"A fentebb vázolt esetleges jogsértés alkalmas lehet arra, hogy a választópolgárok tömegesen veszítsék el bizalmukat a független, külföldi befolyástól mentes, alaptörvényben rögzített demokratikus választási rendszerrel kapcsolatban" – hangsúlyozta a fideszes képviselő.
Halász János mindezek alapján arra kérte az ÁSZ elnökét, hogy a szervezet vizsgálja ki a történteket, és jogsértés esetén tegye meg a szükséges lépéseket.

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár