
Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra
A Demokratikus Koalíciónál inkább hallgatnak a kényes témákról, így a Magyar Nemzetnek arra a kérdésére sem válaszolt a párt, amely azt firtatta, hogy miért van ugyanazon helyiségben és épületben, a borsodi Szegiben a DK kifizetőhelye és a DatAdat könyvelési anyaga.
"Pusztán véletlen-e, hogy a Demokratikus Koalíció EP-képviselőinek ugyanott van a kifizetői helye, ahol a DatAdat nevű, Bajnai Gordon nevével fémjelzett cégnek? A DK hogyan talált a Borsod vármegyei Szegiben levő könyvelőcégre, miért pont őket választották?" – kérdezte a Magyar Nemzet Gyurcsány Ferenc pártjának sajtóosztályától, de egyelőre nem érkezett válasz.
Mint azt a Magyar Nemzet kiderítette, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőinek a kifizetőhelye azon a Szegiben bejegyzett címen van, ahol az adónyomozók rátaláltak a baloldal kampányát bonyolító DatAdat könyvelésére. Érdekes egybeesés, hogy Tóth Józsefné azt a céget vezeti, amely a DatAdatnak könyvel, miközben a Demokratikus Koalíciónak jelenleg számlázó cégnek korábban volt az ügyvezetője. A vállalkozás a Legal and Finance Kft., amely Dobrev Klára európai parlamenti adatlapja szerint kifizetőhelyként üzemel. Ezalatt egyébként olyan természetes vagy jogi személyt kell érteni, akik vagy amelyek az adott tagállamban megfelelő engedéllyel rendelkeznek ahhoz, hogy a képviselő által kötött munka- vagy szolgáltatási szerződésekkel kapcsolatos adó- és társadalombiztosítási ügyeket szakszerűen intézzék.
Röviden összefoglalva tehát elmondható, hogy a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat-csoport könyvelését ugyanaz a személy végzi, akinek a családi cége a DK-s európai parlamenti képviselők kifizetőhelye. A szálak tehát vélhetően egy valódi bizalmi ember, Tóth Józsefné miatt futnak össze Szegiben.
A NAV már két alkalommal tartott házkutatást a DatAdat-ügyben, a cég kapcsán az adóhatóság költségvetési csalás miatt folytat nyomozást. A gyanú szerint a DatAdat Professional Kft. 2020-ban illegális módon csökkentette a fizetendő adóját, és a cég valótlan tartalmú nyilatkozatot tett bevallásában, így a költségvetésnek vagyoni hátrányt okozhatott. Mindemellett a rendőrség is nyomoz a DatAdat által a kampányban küldött sms-ek kapcsán, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság pedig ugyancsak vizsgálódik.
A címlapfotó illusztráció: MTI/Mohai Balázs

Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra

„Jellemtelen hazaáruló” – így üdvözölték Magyar Pétert Győrben

Fidelitas-kongresszus - Latorcai Csaba: példátlan eredményeket hozott a Fidesz-KDNP kormányzása

Lebukott az ukrán háborús maffia: 100 millió dolláros botrány rázza meg Kijevet

Orbán Viktor: veszély van, Európa a háború küszöbén áll

Az USA kitoloncolná az ukránokat, Kijev pedig a frontra küldi őket

Magyarország és Dánia nemet mond a Migrációs Paktumra

Ukrajnában leleplezték a háborús maffiát

Zelenszkijig vezetnek az ukrán energetikai botrány szálai

Washingtoni siker: Orbán újabb ütőkártyát szerzett a választások előtt

Menczer Tamás helyretette Magyar Péter lakájmédiáját

Menczer Tamás: legyen a fiatalok lázadása az, hogy megvédik a hazájukat