
Az ukrán tévében támadja Orbán Viktort Magyar Péter barátja
Tanácstalanság jellemzi az ellenzéki politikusokat, valamint még mindig nem tudtak változtatni az elvesztett választások óta a bomlasztó magatartáson – mondta az ellenzékről a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin filozófus.
A XXI. Század elemzőjét a mai parlamenti ülésnapon napirend előtt elhangzottakról kérdeztük. Szerinte az elmúlt hónapokban a Demokratikus Koalíció egyértelműen domináns pártja lett a baloldalnak:
Gyurcsány Ferenc már az úgynevezett évadnyitó beszédében is szónokként állt ki, ahol egyértelműen nem összefogásról beszélt hanem Dobrev Klára által vezetett kormányról, amely szerinte egy szociáldemokrata kormány lenne – magyarázta a szakértő. Hangsúlyozta: ez egyértelműen azt mutatta hogy ők most már egyedül gondolkodnak a kormány kihívójaként.
Szociáldemokrata kormány kell, Dobrev Klára kormánya kell
– ismételgette mai parlamenti beszédében is Gyurcsány Ferenc, aki jól érezhetően ezúttal feleségét tolná előtérbe, ezzel próbálna szabadulni a Gyurcsány-korszak kudarcaitól.

Fotó: MTI/Kovács Attila
A szakértő szerint lényeges, hogy Gyurcsánynál újra előjött ez a szociáldemokrata jelző. – Ezt utoljára kormányzása idején használta, de már akkor sem szociáldemokrata értékek alapján, hanem neoliberális gazdaságpolitikával kormányzott – magyarázta Nagy Ervin. Hozzátette, hogy hiteltelennek tartja ennek a jelzőnek a használatát. Rámutatott: nincs valódi programja az árnyékkormánynak, hanem csak egy ötlethalmaza, amelyet amelyet hónapról hónapra próbálnak bedobni.
„Fizessenek a milliárdosok" – mondta beszédében Gyurcsány Ferenc. A szakértő szerint ha azokat az oligarchákat kellene elszámoltatni, akik politikai kapcsolatoknak köszönhetően gazdagodtak meg, akkor a DK pártelnökének önmagával kellene kezdenie.
Ennél hiteltelenebb, baloldali demagógia gondolatot kevesen mondtak.
– mondta Nagy Ervin. A szakértő szerint a Demokratikus Koalíció kormányra kerülése esetén a tulajdonviszonyok tekintetében visszatérnénk a 2010 előtti állapotokhoz: külföldi cégeknek értékesítené a különböző állami cégek, vagy különböző stratégiai ágazatokat, egy erőteljes visszafordulás lenne az ország jövőjére nézve.

Az ukrán tévében támadja Orbán Viktort Magyar Péter barátja

Orbán Balázs: a Tisza Párt több mint 600 oldalas anyaga egy igazi baloldali receptkönyv

Schiffer András: Isten óvjon minket egy szakértői kormánytól

NGM: A Tisza adóemeléseivel a kisvállalkozók kapnák a legnagyobb ütést

Lebukott Ruszin-Szendi Romulusz rokona, ukrán milliárdosokkal üzletel

Hidvéghi: Egyre többen tiltakoznak a Tisza adóemelési tervei ellen

Rétvári: februárban érkezik a fegyverpénz

Orbán Viktor: a Tisza egy újabb baloldali párt egy újabb baloldali megszorító csomaggal

Jön a kedvezményes autópálya-matrica a magyar családoknak!

Jövő februárban érkezik a fegyverpénz!

Magára haragította a fővárosiakat a Tisza Párt

A Tisza 5000 milliárdos megszorítást zúdítana a magyarokra – ideje nemet mondani + videó