
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Ahogy már beszámoltunk, borzasztó szerencsétlenség történt csütörtökön délután a dél-szlovákiai Érsekújvár és Udvard között. Egy Prágából Budapestre tartó gyorsvonat egy vasúti átjáróban összeütközött egy busszal.
A busz kettészakadt, egyik darabja az átkelőben maradt, míg másikat métereken keresztül tolta a szerelvény, amelynek mozdonya kigyulladt.
Pénteken reggelre hétre nőtt a halálos áldozatok száma, és további öten sérüléseket szenvedtek. Magyar állampolgárságú érintettről nem érkeztek hírek.
A sérülteket, köztük mindkét jármű vezetőjét, Pozsonyba, Komáromba, Nyitrára és Lévára szállították, ugyanis Érsekújváron az előző nap özönvízszerű eső árasztotta el a kórházat, le is zárták, így átmenetileg nem tud betegeket fogadni.
A baleset pontos körülményeit vizsgálják a hatóságok, a MY Nové Zámky hírportál információi szerint azonban két ellentétes irányba tartó vonat közeledett az átjáró felé, majd mikor az egyik szerelvény áthajtott, felnyíltak a sorompók, ezért indult el a Kolta felé közlekedő busz, a másik vonat viszont ekkor nekicsapódott.
A jelzőberendezés szemtanúk beszámolói alapján már szerda óta nem működött megfelelően.
Hajnali négy óra körül tudták újraindítani a vonatközlekedést a szakaszon, igaz, még csak egy vágányon.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott