
Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták
A tárgyalóteremben folytatódott Magyar Péter diszkóbotránya. Emlékezetes, a politikus még júniusban, az Ötkert nevű budapesti szórakozóhelyen olyan vállalhatatlanul viselkedett, hogy végül a biztonsági őrök vezették ki. Magyar Péter később a bíróságon támadta meg a vonatkozó cikkünket, az ügy perfelvételi tárgyalására augusztus végén került sor.
Fiatal lány lába között csúszott-mászott Magyar Péter
Mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: a politikus balhéjáról megrázó videók kerültek elő, a felvételt, hogyan csúszik-mászik Magyar Péter egy nála jóval fiatalabb lány lábai között a bulin, ahonnan kidobták, itt nézheti vissza. De a Tisza Párt alelnöke a szemtanúk szerint még a szórakozóhely előtt is folytatta ámokfutását. Sőt, a gyanú szerint a szórakozóhelyen megütött egy férfit, aki róla felvételeket készített, a telefont pedig elvette tőle, majd a Dunába dobta.
A Metropolnak korábban jogi szakértők is megszólaltak, akik szerint garázdaság, rongálás, lopás vagy rablás gyanúja is felmerülhet. Utóbbi esetben akár éveket is kaphat az ellenzéki politikus, de minderről első körben a nyomozó hatóságnak, illetve később a bíróságnak kell döntenie.
A botrányos estén egyébként ott volt a szórakozóhelyen az újságírókat ujjtöréssel fenyegető Radnai Márk is.
A mentelmi joga mögé bújik Magyar
Magyar botránya miatt nyomozás is indult, azonban az eljárást fel kellett függeszteni, hiszen Magyar Péter időközben mentelmi jogot szerzett.

Fotó: Képernyőkép
Válaszok helyett perelés
A botrányról a Mandiner is beszámolt, ahogy a magyar sajtó nagy része.
Cikkük kiegyensúlyozott volt, hiszen nem csupán a Ripost értesüléseit írták meg, megpróbálták megszólaltatni Magyar Pétert is, a Talpra Magyarok nevű szervezetnek írt levelükre (a következő képernyőképen olvasható) viszont semmilyen válasz nem érkezett.
Fotó: Képernyőkép
Magyar végül a Facebookon reagált az eseményekre, a botrányról szóló cikkükben így – válasz hiányában – a politikus posztját szemlézték, teljes terjedelemben, változtatások nélkül.
A diszkóbotránya után tehát Magyarnak személyesen is lett volna lehetősége tisztáznia magát, ehelyett azonban inkább pert indított a Mandiner ellen.
Az úgynevezett perfelvételi tárgyalásra augusztus végén került sor, Magyar Péter pedig hosszú monológot adott elő, ismét tagadva, hogy zaklatott volna lányokat a szórakozóhelyen.
De kapott természetesen a lap szerkesztősége, a kormány és a történteket lefilmező személy is.
Magyar Péter: Megítélés kérdése, mi számít zaklatásnak
A Tisza Párt vezetője kitért egyebek mellett arra, hogy a zaklatás megítélése nagyon széles skálán mozog, ami részben egyéni megítélés kérdése, „különböző kultúrákban, különböző táncok vonatkozásában, hogy mi számít zaklatásnak. Valószínűleg a Mandiner főszerkesztőségében más irányelvek vannak, a kokainos partikon is - egyébként kiskorúakkal folytatott szexuális cselekmények során -, ott valószínűleg magasabb az ingerküszöb. (...) Én arra hivatkoztam az előbb, hogy például Dél-Amerikában a tangó nevezetű tánc sokak számára itt, Európában erotikusnak számít, és lehet, hogy még zaklatónak is, a Mandiner tisztelt jogi képviselőinek is, viszont a világ nagy részén nem számít annak.”
Így szerinte hiába mondja akár 200 tanú, hogy zaklatás történt, ha maga az áldozat nem így élte meg.

Horvát−magyar két jó barát, a tisztázatlan kérdések többségét tisztázták

Szentkirályi válaszokra vár Karácsonyéktól, szerinte szabadrablás folyik a Városházán

Bulgária, Szerbia és Románia pánikban, mindenképp el akarják kerülni az amerikai szankciók negatív hatását

A kormány 100 milliárd forinttal megfejeli a Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogram keretét

Menczer Tamás alaposan kiosztotta a budapesti ukrán nagykövetet

Orbán Viktor mérföldkőről beszél: egymillióan már nemet mondtak a brüsszeli ámokfutásra

Szeptemberben 123 ezren érvényesítették a csed, a gyed és az örökbefogadási díj kedvezményét

Az amerikai külügyminiszter Paks II-ről pozitívan nyilatkozott

Az Euronews is elismeri, Magyarországon a legolcsóbb az áram és a gáz az EU-ban

Orbán Viktort példaképnek tartják Bulgáriában

Hankó Balázs: A csok plusz lakáshitelt a jövőben a 41 éves kor feletti várandósok is igényelhetik

Bajban Románia és Bulgária az amerikai szankciók miatt