Diákjait zaklatta egy középiskolai énektanár

Nem ez volt az első eset.

Ismét letartóztatták az oregoni St. Helens Középiskola énektanárát szexuális visszaélés vádjával, ugyanis 8 újabb áldozat szólalt fel ellene az Egyesült Államokban – írta vasárnap a Crime Online.

A 46 éves Eric Stearnst szombaton vették őrizetbe a diákok zaklatása miatt, miután novemberben ugyanezekkel a vádakkal egyszer már letartóztatták.

Az első őrizetbe vételt követően a rendőrség arra kért mindenkit, hogy jelentkezzenek, ha az üggyel kapcsolatban rendelkeznek további információkkal. Ez a felhívás pedig 8 további áldozat felbukkanásához vezetett, ami a férfi újabb letartóztatását eredményezte.


A pénteken benyújtott bírósági feljegyzések szerint a visszaélések egészen 2015-ig nyúlnak vissza.

A vádlott évek óta ellenőrizetlenül követett el bűncselekményeket a közösség kiszolgáltatott tagjai ellen, és nemcsak kiskorúakat, hanem felnőtteket is kizsákmányolt

– írta Erin Brady, az oregoni Columbia megye helyettes kerületi ügyésze.

Az énektanárt jelenleg a megyei börtönben tartják fogva.

2025. január 06. 12:08
A német rendőrség több száz kilogramm Captagon nevű, élénkítő hatású kábítószert foglalt le, amelyre egy Szász-Anhal...
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Brüsszel egy évtizede támadja a magyar kormányt, miután megállította az illegális migrációt.
LESÚJTOTT AZ ARMAGGEDON - Templomtornyokat csonkított meg, tetőszerkezeteket tépett le, fákat csavart ki és napokon ...
family
BECSAPÓDÁS - Szörnyethalt egy sofőr, amikor frontálisan karambolozott egy másik kocsival Lábodnál, 10 éves kisfia ül...
Miért jelennek meg bizonyos emberek, állatok, helyek vagy események az álmainkban? Mit üzennek a visszatérő álmaink?...
family