Deutsch Tamás: Magyar Péterék a bevándorlás mellett és a magyarok ellen szavaztak az EP-ben

Magyar Péterék többször is az illegális bevándorlás mellett és a magyarok ellen szavaztak az Európai Parlamentben - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője Strasbourgban csütörtökön. 

Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője elmondta: a Tisza Párt Brüsszelhez való igazodása több migrációt, több háborús kiadást jelent és kevesebb pénzügyi támogatást Magyarországnak. Deutsch Tamás magyar újságíróknak nyilatkozva közölte, a 2025-ös uniós költségvetés EP-szavazásán a Tisza Párt valamennyi EP-képviselője arra voksolt, hogy minél gyorsabban lépjen hatályba az unió polgárai és több kormánya által is elhibázottnak tartott, az illegális migrációt ösztönző uniós migrációs paktum.

Tájékoztatása szerint a Tisza Párt EP-képviselői támogatták azt a javaslatot, hogy az EU tízmilliárd forinttal nagyobb összeget fordítson az unióba érkezett migránsok közvetlen ellátására. A Tisza Párt EP-képviselőnek támogató szavazatával az EP olyan javaslatot is elfogadott, amely helyénvalónak ítéli, hogy Magyarország súlyos büntetést kapott az Európai Unió Bíróságától, továbbá kimondja: helyes megbüntetni Magyarországot 200 millió euróval, amiért nemet mondott az illegális migrációra, valamint jogi, és műszaki határzár alkalmazásával nem engedett be migránsokat az ország és az unió területére. A Tisza Párt valamennyi EP-képviselője ezen felül leszavazta azt a javaslatot, hogy Magyarország két milliárd eurónyi támogatást kapjon a déli határokon felállított határkerítés költségeinek fedezésére.

"Látható: nem beszél a levegőbe Magyar Péter, amikor azt mondja, a brüsszeli elvárásokat teljesítve le kellene mondani Magyarország szuverenitásának egy pici részéről" - fogalmazott.

A politikus közölte, a Tisza Párt EP-képviselői szavazataikkal ezen elképzelést már gyakorlatba ültették, készek teljesíteni azt a brüsszeli elvárást, mely szerint Magyarországot bevándorló országgá tennék, áterőltetve az illegális migránsok beengedését. "Mi ezt nem engedjük, Magyarország nem lesz bevándorló ország, a Tisza Párt ezen törekvését meg fogjuk hiúsítani" - jelentette ki Deutsch Tamás.

Dömötör Csaba, a Fidesz EP-képviselője a sajtótájékoztatón azt mondta: nem ez az első eset, hogy a Tisza Párt EP-képviselői olyan kezdeményezéseket támogatnak, amelyek alapjaikban ellentétesek Magyarország érdekeivel.


Szavai szerint a Tisza Pártnak, saját elmondásuk szerint is kötelesége igazodnia az Európai Néppárt (EPP) álláspontjához. A Tisza Párt Brüsszelhez való igazodása több migrációt, több háborús kiadást jelent és kevesebb pénzügyi támogatást Magyarországnak.

Mindez Magyarország szuverenitásának nem kis részéről való lemondást jelent, hanem olyan károkozást, amit nehezen lehet helyrehozni - jelentette ki.

Akinek számít Magyarország szuverenitása, kultúrájának és pénzügyi önállóságának megőrzése, az csak a Fidesz-KDNP EP-képviselőire számíthat - tette hozzá Dömötör Csaba.

A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportja az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a költségvetési összegek módosításainak szavazása során az európai parlamenti választásokon vereséget szenvedett baloldali többség egy háborús költségvetésre szavazott. Olyan költségvetésre, mely az intézményes politikai zsarolást, a "jogállamisági dzsihád" folytatását, a "genderideológiai-, valamint woke őrületet" és a Soros-hálózatot finanszírozza. A Fidesz-KDNP képviselői, a Patrióták Európáért frakcióval összhangban, a tagállamok szuverenitásának védelmében ezeket a módosításokat elutasították - tájékoztattak.

A Patrióták Európáért frakció ugyanakkor számos ponton kiállt Magyarország mellett. Képviselőik sürgetik, hogy a politikai zsarolás miatt visszatartott, Magyarországnak jog szerint járó uniós fejlesztési pénzeket mielőbb fizessék ki. Követelik, hogy a Magyarországnak jog szerint járó, de eddig még ki nem fizetett fejlesztési pénzeket ne lehessen más célokra, vagy más országokban elkölteni - írták.

Az ERASMUS+ és a Horizont Európa programok kapcsán a Patrióták frakciója követeli azt is, hogy az Európai Bizottság vonja vissza azt a diszkriminatív döntését, mellyel kizárta a magyarországi egyetemek, kutatók és magyar diákok részvételét a programokból. Az uniós bizottság döntése óriási károkat okozott a magyar egyetemeknek és diákoknak, versenyhátrányba kerültek európai társaikhoz képest - hívták fel a figyelmet.

Forrás: MTI

2024. október 24. 14:40
Többen meghaltak, rettenetes katasztrófáról érkezett hír
Rengeteg embert érint.
Többen meghaltak és megsebesültek egy terrortámadásban Ankarában
Ötre emelkedett a TUSAS török repülőgépgyártó vállalat székhelyénél szerdán elkövetett ankarai terrortámadás halálos...
Orbán Viktor: Magyarország és Montenegró számíthat egymásra
Akármi is történik a világpolitikában, Magyarország és Montenegró számíthat egymásra, pozitívan tekint egymásra, nin...
Időjárás-jelentés: Ilyen lesz október utolsó hétvégéje
Így készüljön, ha szeretne kimozdulni.
Halál egy budapesti mélygarázsban, csak egy életet tudtak megmenteni a rendőrök - Videó
Az egyik bajbajutott szervezete feladta a harcot.
Tények reggel teljes adás, 2024. október 24., csütörtök
MEGFULLADTAK - Felfoghatatlan tragédia, ezt mondják a csónakkabinban holtan talált horgászok barátai, megtörten nyil...
Tények délben teljes adás, 2024. október 24., csütörtök
BRUTÁLIS - Hátulról csapódott egy kamionba, meghalt egy sofőr Ácsnál. Jánoshalmánál árokba borult egy sofőr, csoda, ...
Berontottak egy magyar általános iskolába, azonnal riasztották a hatóságokat
Egy biztonsági kamera is felvette a történteket.
Kisebb eső és záporok nyugaton
időjárás-jelentés, 2024. október 24., csütörtök, dél
Többórás napsütés és felhős idő várható
időjárás-jelentés, 2024. október 24., csütörtök, reggel

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.