
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Deutsch Tamás közölte, megérkezett a legfőbb ügyész Magyar Péter mentelmi jogának lopás bűncselekménye miatti felfüggesztésére tett indítványa az EP elnökéhez. A kormánypárti képviselő hozzátette - a poszthoz mellékelt videón is ez látható - az indítványt az EP jogi bizottságának továbbították.
A Tisza Párt elnöke minden rendelkezésére álló eszközzel azon dolgozik, hogy az EP-ben a lehető legtovább elhúzódjon mentelmi ügyének tárgyalása, és elüljenek a bűncselekmény elkövetéséhez vezető diszkóbotrányának hullámai - fogalmazott a Fidesz politikusa.
Kiemelte, hogy meggyőződése szerint most az illetékes bizottságnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy az EP eljárási szabályzatának megfelelő, szokásos eljárásban Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztéséről mihamarabb dönthessen a plenáris ülés, ezzel pedig elhárulhasson a technikai akadálya annak, hogy a Tisza Párt vezetőjét az általa elkövetett köztörvényes bűncselekményért felelősségre lehessen vonni.
A törvények mindenkire vonatkoznak, még Magyar Péterre is - hangsúlyozta közösségi oldalán Deutsch Tamás.
MTI/A címlapfotó illusztáció (MTI)

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár