Deutsch Tamás: Gyurcsány beismerte, hogy az Európai Bizottság és a magyar dollárbaloldal politikai okokból támadja Magyarországot

Gyurcsány Ferenc nyilvánosan is beismerte az elmúlt héten egy rádióinterjúban, hogy az Európai Bizottsággal együtt, a teljes magyar dollárbaloldal, hosszú éveken keresztül nyilvánvalóan hazudott abban a kérdésben, hogy Magyarországgal kapcsolatban az európai uniós intézményeknek bármiféle jogi problémái lennének - közölte Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője, aki szerint valójában politikai okokból támadják Magyarországot.

A kormánypárti politikus kedden a jászberényi Déryné Rendezvényházban a helyi Szent István Sport Általános Iskola és Gimnázium Európa Napján tartott előadása utáni sajtótájékoztatón a rádióinterjúban elhangzottakra reagálva azt mondta: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke nyilvánosan beismerte, hogy hazugság az az állítás a részükről és az Európai Bizottság részéről is, hogy az Európai Uniónak jogi problémái lennének Magyarországgal kapcsolatban, illetve hogy jogi problémák miatt tartanák vissza a Magyarországnak jogszerűen járó európai uniós fejlesztési forrásokat évek óta.

A valóság ezzel szemben az a "gyurcsányi beismerés", hogy az Európai Bizottsággal közösen, a magyar dollárbaloldal politikai okokból támadja Magyarországot - szögezte le.

Hozzátette: a magyar dollárbaloldal európai parlamenti képviselői és a magyar közéletben szerepet vállaló képviselői nyilvánvalóan politikai, hatalmi céloktól vezetve "áskálódnak a saját hazájuk ellen".

A politikus idézte Gyurcsány Ferencet, aki a beismerést jelentő rádióinterjújában kifejtette: "valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, mármint Magyarország, ha fölszámoljátok a NER-t". Deutsch Tamás hozzátette: "csak mindez, ez a politikai követelés, bele van öltöztetve egy ilyen jogi köntösbe".

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Deutsch Tamás elmondta: Gyurcsány nyilvános beismerése azt jelenti, "ismét egy gyurcsányi őszödi beszéddel van dolgunk".

Hozzátette: a nyilvános beismerés letagadhatatlanná teszi, hogy évek óta azoknak van igaza, akik azt állítják, hogy a magyar dollárbaloldal minden energiáját azért mozgósítja, hogy a saját hazája ellen dolgozzon.

A dollárbaloldal lelepleződése szerinte azt jelenti, hogy azoknak van igazuk, akik azt mondják, hogy semmiféle megalapozott jogi problémája az Európai Uniónak nincsen Magyarországgal kapcsolatban, kizárólag politikai okokból tartják vissza a "jog szerint nekünk járó pénzt".
Közölte: a gyurcsányi beismerés azt is jelenti, hogy aktív szerepet vállaltak a dollárbaloldal politikusai azért, hogy ilyen durva támadások érjék Magyarországot.

Szavai szerint ez nem feltételezés. Ebben az újabb "őszödi beszédében" Gyurcsány Ferenc szó szerint úgy fogalmazott "igen, dolgoztunk azért, hogy az Európai Unió olyan feltételeket támasszon, amelyek lebontják, de legalább meggyengítik az orbáni rendszert" - idézte a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét.

Deutsch Tamás kitért arra, hogy tegnap emlékezhettek az egy évvel ezelőtti magyar országgyűlési választásra. A magyar polgárok akkor azt az egyértelmű demokratikus döntést hozták, hogy ismét "elzavarják a dollárbaloldalt", kétharmadnál is nagyobb felhatalmazást adnak a Fidesznek és a KDNP-nek - mondta.

A magyar polgároknak ezt a demokratikus döntését sem az európai unió intézményei, sem a baloldal képviselői nem tudják tudomásul venni és egymással együttműködve, politikai okokból azért támadják Magyarországot, hogy a magyar polgároknak a magyar parlamenti választáson hozott demokratikus akaratnyilvánítását felülírják - közölte, hozzátéve: "ez egyszerűen példátlan, ez egyszerűen szégyenteljes eljárás".

A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a "gyurcsányi beismerés" számtalan kérdést vet fel, ezeket a kérdéseket a következő napokban, a lehető legalaposabban tisztázni kell.

Forrás: MTI

2023. április 04. 12:52
Egyre bizarrabb viseletek hódítanak az utcákon, csokorba szedtük az extrém darabokat
Kanizsai-Silka Ágnes, az Agnes Silka tulajdonosa szerint a koronavírus óta hódítanak a konzervatív öltözködést kedve...
Négy embert, köztük két rendőrt gyilkolt meg a japán ámokfutó
A késsel és vadászfegyverrel felszerelkezett férfit Nakanóban fogta el és tartóztatta le a rendőrség.
Iskolás gyerekek okozták a Sydney-ben pusztító tüzet
A több mint százéves védett épületet 13 éves gyerekek gyújtották fel.
Díszdoktori címet kapott Karikó Katalin és Tom Hanks is a Harvardon
Összesen hat embert tüntettek ki a csütörtöki ünnepségen.
Ferenc pápa egészségügyi állapota miatt lemondták a pénteki audienciákat
A hírt Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője közölte.
A baloldal álláspontja veszélyes
A magyar embereknek joguk van tudni, hogy a baloldal háborúpárti álláspontja hihetetlen kockázatokat rejt magában, e...
A magyarok békességre vágynak
Szükség van olyan erős intézményekre, amelyek segítik a családokat - ezt mondta Novák Katalin a sepsiszentgyörgyi id...
Sisak, kesztyű és gyógyszer is volt Suhajda Szilárd sátrában
A hegymászó felkutatására indult serpák megtalálták Szilárd felszerelését.
Drónzáporral támadták Kijevet
Egy 41 éves férfi meghalt, egy nő pedig megsérült Kijevben, azután, hogy az orosz hadsereg minden eddiginél több dró...
Gyerekek kérdezhették a kormánytagokat
Milyen gyorsan tud futni Gulyás Gergely és milyen tanuló volt Szijjártó Péter - ezt is elmondták politikusok a rendk...
Marco Rossi elbúcsúzott, Suhajdáról beszélt egy serpa és egy orvos, Verstappen megállíthatatlan volt
Emléktáblát állítanának Suhajda Szilárdnak - videó
Nem hiszi el, miket akart egy férfi becsempészni Amerikába
A Dortmund drámája után bajnok lett a Bayern, döntetlennel is ünnepeltek Messiék
Bármelyik pillanatban elindulhat a háború eddigi legvéresebb csatája