
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
A november 2-4. között tervezett budapesti látogatás kapcsán Deutsch Tamás azt írta: az EP-misszió végleges programjának összeállítása egyoldalúra sikeredett annak ellenére, hogy Bocskor Andrea (Fidesz) és más jobboldali képviselők számos intézményt és személyt is a delegáció figyelmébe ajánlottak. A Fidesz EP-képviselőcsoportjának vezetője sajnálatosnak és érthetetlennek nevezte, hogy a szakbizottság ezeket a javaslatokat szinte teljes mértékben figyelmen kívül hagyta. Szavai szerint ennek következtében olyan kiegyensúlyozatlan látogatási program valósulhat meg, amelyben "ordító aránytalanság" figyelhető meg a kormányzattal kritikus, ellenzéki, baloldali, illetve liberális politikai szereplők, aktivisták, intézmények, újságírók és civil szervezetek javára. "Mint több korábbi európai parlamenti tényfeltáró küldöttség tagja, meggyőződésem, hogy egy EP-szakbizottság küldöttsége csak akkor töltheti be a tényfeltáró szerepét, ha a látogatása során a misszió által érintett kérdéseket több oldalról is megvizsgálja és a látogatás programját a lehető legkiegyensúlyozottabban állítja össze" - fogalmazott Deutsch.

A fotó illusztráció: MTI/Kovács Tamás
Az a tény, hogy a mintegy kéttucatnyi, "harcosan kormányellenes", baloldali és liberális politikus, civil aktivista, újságíró és a kulturális ágazatban dolgozó személy mellett a látogatás során csupán néhány kormányzati szereplővel folyik egyeztetés, teljesen figyelmen kívül hagyva a magyar kulturális-, média- és civilvilág jobboldali, polgári, nemzeti, konzervatív és kereszténydemokrata irányzatainak és műhelyeinek képviselőit, nem adhat hiteles, objektív és teljes képet a valóságról - emelte ki.
Az EP-képviselő aláhúzta: a szélsőségesen egyoldalú program alapján kizárólag egy politikailag és ideológiailag elfogult jelentés állítható majd össze. A látogatási program összeállításának mikéntje megerősíti a gyanút, hogy nem egyszerűen az elvárható körültekintés hiányával, hanem tudatos politikai szándékkal magyarázható a program kiegyensúlyozatlansága - írta. Deutsch Tamás a szakbizottság elnökének címzett levelét eljuttatta az Európai Parlament elnökének, Roberta Metsolának is, akinek jelezte, hogy véleménye szerint a kulturális és oktatási bizottság novemberi budapesti programja kiegyensúlyozatlan és elfogult. "Meggyőződésem, hogy a pártatlanság és a pluralizmus sérthetetlen alapelvek, amelyeket az EP szerveinek minden körülmények között be kell tartaniuk, és hogy az európai parlamenti tényfeltáró küldöttségek munkáját semmilyen politikai csoportnak nem szabad eszközzé tennie és kisajátítania" - fogalmazott levelében Deutsch Tamás.
Forrás: MTI

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár