
A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának
A Fidesz uniós parlamenti delegációjának elnöke Barley "újabb Magyarország-ellenes ámokfutása kapcsán" fordult az EP elnökéhez.
Levelében Deutsch a delegáció tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy Katarina Barley német szocialista képviselő a Tageszeitung című német lapnak adott közelmúltbeli interjúban, valamint a The Pioneer portálnak adott nyilatkozatában "több olyan, Magyarországra, illetve a magyar miniszterelnökre nézve becsmérlő és hazug kijelentést tett, amelyek messze túllépnek a civilizált politikai vita és egy európai parlamenti alelnöktől elvárható viselkedés keretein".
Deutsch Tamás szerint "tűrhetetlen és felháborító, hogy egy politikai közösség parlamentjének alelnöke ilyen módon uszítson a sajtóban a közösség egyik tagja, jelen esetben Magyarország ellen".
"Különösen annak fényében elfogadhatatlan mindez, hogy Barley asszony 2020 szeptemberében Lengyelország és Magyarország pénzügyi kiéheztetésére szólított fel, amelyért a mai napig nem követte meg az érintett országok polgárait" - hívta fel a figyelmet.

Fotó: Deutsch Tamás Hivatalos Facebook-oldala
Mint írja, volt már rá példa, hogy az Európai Parlament az egyik alelnökének tisztségéből való visszahívását kezdeményezte annak elfogadhatatlan kijelentése miatt. "Megítélésünk szerint, Katarina Barley viselkedésével átlépte azt a határt, amellyel méltatlanná vált az alelnöki tisztség betöltésére. Elvárjuk, hogy Elnök asszony a Ház méltóságának megőrzése érdekében hozza meg a szükséges intézkedéseket" - nyomatékosította Deutsch Tamás.
Forrás: MTI

A NATO főtitkára súlyos dollármilliárdokat adna Ukrajnának

Szentkirályi Alexandra szerint a bolgárok már szenvednek a brüsszeli háborús adóemelések miatt

Brüsszel az orosz gázimport megtiltásával ellehetetlenítené a rezsicsökkentést

Meggyőző a Fidesz előnye, az ősz is a kormánypártnak kedvezett

Orbán Viktor: A minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

Eltűnt Magyar Péter előnye, már a Medián mérése sem jósol sok jót neki

Nem tetszik a tiszás influenszernek, hogy jövőre emelkednek a bérek

„A balliberális kutatók elkezdték hozzáigazítani a számaikat a valósághoz”

Újabb megszorítás jöhet a Tiszától: több tízezer forintos teher az autós családoknak + videó

Brüsszel Brüsszellel szemben: óriási kockázatot jelent az ukrán mentőcsomag

Ukrajna ismét hazánk energiaellátását támadja, miközben Brüsszel a kormány ellen szövetkezik

Két tüntetés, egy üzenet: nem a sorkatonaságra! + videó