Deutsch Tamás: A brüsszeli bürokrácia visszaél a hatalmával

Hiába folytat Magyarország konstruktív párbeszédet az Európai Bizottsággal, a brüsszeli bürokrácia visszaél a hatalmával - mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

A politikus a műsorban úgy fogalmazott: "a brüsszeli bürokrácia évek óta folytat Magyarországgal szemben egy politikai hidegháborút, állandóan vaskos, a valóságtól fényévnyi távolságra lévő állítások megfogalmazásával mindenféle fake news-információkra építve vádolnak minket azzal, hogy Magyarországon milyen nagy baj van a jogállamisággal".

Hozzátette: a kormány korábban, most és a jövőben is visszautasítja ezeket a "minden alapot nélkülöző, a politikai nyomásgyakorlást szolgáló" vádakat, de kész az észszerű, konstruktív egyeztetésekre az Európai Bizottsággal.

A Fidesz EP-képviselőcsoportjának vezetője hangsúlyozta: ilyen tárgyalásokat folytattak a nyár vége óta az Európai Bizottsággal a kormány tagjai és szakértői, és a bizottság által megfogalmazott, "döntő többségben minden alapot nélkülöző vádaskodás miatt kialakult viták rendezése érekében Magyarország 17 vállalást tett".

Jelezte: a 17 vállalást Magyarország maradéktalanul és határidőre teljesítette.

Deutsch Tamás megjegyezte: a héten a bizottság "a normális, párbeszédre épülő együttműködés szellemével vajmi kevésé összeilleszthető módon" ahelyett, hogy közvetlenül tájékoztatta volna a magyar kormányt "a kialakulófélben lévő álláspontjáról", "félhivatalos sajtószivárogtatáson" keresztül üzente meg, milyen álláspont is körvonalazódik "a fényes tekintetű brüsszeli bürokrácia fejében".

Kiemelte: Magyarország a 17 vállalás teljesítésével elérte azt a célt, hogy a helyreállítási programot magában foglaló tervét a bizottság jóvá fogja hagyni és aláírja Magyarországgal az úgynevezett partnerségi megállapodást.

Emlékeztetett rá: a megállapodásnak 2022 végéig meg kell születnie, ellenkező esetben a hétéves költségvetésben Magyarország számára rendelkezésre álló fejlesztési pénzek 15 százalékát "egyszer és mindenkorra elveszítenénk".

Hangsúlyozta: Magyarország el tudja érni alapvető nemzeti célkitűzését, hogy megszülessen a partnerségi megállapodás és 2023-tól érkezhessenek Magyarországra "a jog szerint nekünk járó uniós pénzek".

Azzal kapcsolatban, hogy az Európai Palament csütörtökön elfogadott egy határozatot, ami szerint az uniós pénzek felhasználását érintő aggályok eloszlatására javasolt 17 magyar intézkedés nem elegendő az EU pénzügyi érdekeit fenyegető rendszerszintű kockázatok kezeléséhez, Deutsch Tamás kijelentette: a határozatot megszavazó magyar baloldali képviselők azért dolgoznak az európai politikában, hogy saját országuk ne kapjon uniós pénzeket.

Fotó: Deutsch Tamás hivatalos Facebook-oldala

"Egyes-egyedül a magyar baloldali ellenzék az, amelynek az az egyetlen egy politikai célkitűzése az európai politikában, hogy áskálódjon a saját hazája ellen" - jegyezte meg, hozzátéve, ennek ékes bizonyítéka volt a határozat megszavazása.

"Nem kevesebbet támogattak, mint hogy vegyék el a pedagógusoktól az ő béremelésük feltételeit szolgáló európai uniós forrásokat" - emelte ki, hozzátéve, "a magyar baloldal nemet mondott a magyar pedagógusok fizetésemelésére".

Deutsch Tamás arról is beszélt, hogy hiába folytat Magyarország konstruktív párbeszédet az Európai Bizottsággal, "a brüsszeli bürokrácia visszaél hatalmával".

Kifejtette: az, hogy a bizottság a 17 vállalás teljesítése közben további elvárásokat fogalmazott meg Magyarországgal szemben, "letagadhatatlan bizonyítéka, hogy az egész jogállamisági cécó, hercehurca, ez a kondicionalitásinak mondott eljárás véletlenül sem az európai értékekről szól, hanem egyszerű, pőre, nyers politikai nyomásgyakorló eszköz".

Megjegyezte: ha valóban az európai értékekről szólt volna, akkor a Brüsszel által felvetett problémákat orvosló magyar vállalások teljesítése után a bizottság lezárta volna az eljárást.

Az, hogy nem akarják lezárni és újabb feltételeket szabnak, annak a letagadhatatlan bizonyítéka, hogy az ilyen eljárásokat nem az uniós értékek védelmében indítják el, hanem az egyetlen céljuk folyamatosan nyomást gyakorolni olyan kormányok irányába, amelyek nem az Európai Bizottság által meghatározott politikai fősodort képviselik - fogalmazott.

Jelezte: a "félhivatalos kiszivárogtatások" szerint a bizottság további feltételül szabja majd a gyermekvédelmi törvény módosítását.

"Ennek kapcsán lassan mondjuk, hogy az összes brüsszeli bürokrata megértse: a gyermekvédelmi törvény módosításának kérdése olyan elvi kérdés, amivel kapcsolatban semmilyen politikai nyomásgyakorlásnak Magyarország nem fog engedni" - szögezte le a politikus.

Hozzátette: nem is engedhetnek, mert a 2022-es országgyűlési választással egyidőben tartott népszavazáson majdnem négymillió magyar döntött úgy, hogy támogatja a gyermekek védelmét "a genderideológia ártalmas hatásaival szemben".

Forrás: MTI

2022. november 27. 11:03
Lengyelországban meghalt egy bányász földrengés okozta bányabalesetben
Meghalt egy bányász, további nyolc társa megsérült a sziléziai Myslowice-Wesola kőszénbányában egy földrengés okozta...
A vulkánkitörés után szökőárra figyelmeztetnek Indonéziában
Szökőárveszély miatt adtak ki figyelmeztetést az indonéz hatóságok szerdán, a Ruang vulkán környékén pedig felszólít...
Megrázó gázai fotóval nyerte meg a World Press Photo fődíját a Reuters fotósa
Egy halott kisgyermeket dajkáló palesztin nőről készült kép nyerte el csütörtökön Amszterdamban a World Press Photo ...
Bontószökevények koptatták a 3-as főutat, a nyugalom megzavarására alkalmas képsorok készültek
A közútkezelő munkatársai a nyugtatóért nyúlhattak.
Késelés történt egy általános iskola közelében, két gyereket szállítottak kórházba
Az intézmény környékét lezárták.
Ez elképesztő!
Percenként több százszor csapják a lábukat a földhöz, miközben hajmeresztő akrobatamutatványokkal ejtik ámulatba a n...
Azahriah is felfigyelt rá!
Depresszióba esett és kerekesszékbe kényszerült, mindezt végignézte a publikum. A Sztárban Sztár leszek! felfedezett...
Az maga volt a pokol!
Levegőt se tudtam venni, mozdulni sem bírtam - Reviczky Gábort hiába várták kedden egy filmbemutatóra, a Nemzet Műv...
Oroszország vs. NATO: A német vezérkari főnök szerint hamarosan sor kerülhet a háborúra
Konkrét számokat említett az altábornagy.
Nincs idő várni
Bogi és Krisztián minden nap úgy kelnek fel, hogy attól félnek, tovább romlott a gyermekük állapota. A kisfiuk izmai...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.