Détár Enikő élete teljesen felfordult - VIDEÓ

Egy igazi hullámvasút volt Détár Enikő 2020-as éve, ugyanis a koronavírus mindent felborított az életében. Ám a korlátozások ellenére sem tétlenkedett. Dolgozott árufeltöltőként, önkéntesként, videóklipet forgatott, sőt még egy nemsokára debütáló filmben is szerepet vállalt.

A korlátozások bevezetése után, mikor megszűnt megélhetési forrása, több mindenben kipróbálta magát Détár Enikő. Egyebek közt árufeltöltőként is dolgozott, de önkénteskedett is, amiért elismerésben is részesült. Ez az időszak nem a pályamódosításról szólt, hanem egyfajta tapasztalás volt számára – árulta el Détár Enikő a Mokka keddi adásában.

Az év második fele hozta el az igazi változást az életében, egyebek közt a Dancing with the Stars megkeresésére, amire gondolkodás nélkül mondott igent. A műsor nemcsak azért változtatta meg az életét mert ledobott pár kilót, hanem egy olyan tapasztalás volt számára, ami bizonyította, hogy az ember képes fejlődni ötven felett is. A színésznő már gyerekkorában is nagyon szeretett volna táncolni, de akkor nem volt rá lehetősége, csak később főiskolás éveiben ismerkedett meg a táncművészetével.

„Dancing with the Stars energiát és hitet adott, és nem csak a tánchoz, hanem az egész élethez” - hangsúlyozta a Mokkában.

Az év vége is rengeteg újdonságot tartogatott a számára többek között egy új videoklippel debütált a napokban. Egy egyelőre titokzatos filmről is mesélt, amiről annyit árult el, hogy egy színdarab feldolgozása: „titkok a hálószobából”.

2021. január 26. 14:57
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
A Tisza még képviselőjelölteket sem tud állítani… Pedig én már várom a tiszás ellenfelet. Ha már Magyar Péter nem me...
Három helyen eltört a gerince, a tüdeje összeesett és többször is meg kellett műteni azt a tűzoltót, aki a viharban ...
Baleset gondatlan okozása miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség közúti egy férfival szemben, aki egy téli ...
Minden segítséget megad a magyar állam az Ukrajnában kényszersorozás közben agyonvert kárpátaljai férfi családjának ...
A főpolgármester továbbra sem törődik a Budapestet sújtó közlekedési káosszal, ragaszkodik a besült ötletéhez: annak...