
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Most emeltek vádat az 50 év körüli nő ellen, aki 2025 nyarán több alkalommal is összekarcolta a szomszéd autóit, aki többször úgy parkolt le az utcán, amivel kis mértékben akadályozta a vádlott és nyaralóvendégei szabad beparkolását az ingatlan udvarára - közölte az ügyészség.
Mint kiderült, az elkövetőhöz 2025 nyarán vendég érkezett, aki a szomszéd miatt nehezen tudott beparkolni a szállás parkolójába, ezért a szállásadó ideges lett, és egy kulccsal végighúzta az autó motorháztetőjét 250.000 forint kárt okozva ezzel.

A tettes ezután bement a városba, majd mikor este hazaért azt tapasztalta, hogy a kocsi még mindig ugyanott áll, ezért veszekedni kezdett a közelben lakókkal, aminek részeként a szomszéd másik autóját is megrongálta, amiben már 300.000 forintos kár keletkezett.
Az ügyészség a nővel szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen