Demszky húsz évig pozícióban tartotta, a balliberális média futtatta a 90-es években V. Jánost

Kevésbé ismert tény, hogy V. János, a bicskei pedofil igazgató 1990-től 2010-ig a fővárosi balliberális vezetés bizalmát élvezte. Bár vizsgálat korábban is indult ellene, csak a jobboldali kormány idején függesztették fel. A Magyar Nemzet utánajárt, és kiderült, hogy az SZDSZ-közeli Magyar Hírlap hasábjain már 1991-ben méltatták Vásárhelyit, ő pedig valamiért az Élet és Irodalomban mondott köszönetet az általa irányított otthon szponzorainak 1995 decemberében.

„A Mi Mini-hőmérőink” címmel közölt írást 1991. október 15-én a liberális Magyar Hírlap a fiatalkorúakról. Ebben egyebek közt azt írták, hogy „Nem izzadságszagú kirándulások kellenek ezeknek a srácoknak, s nem unalomba fulladt, ám magasröptűnek ítélt irodalmi délutánok."

Vásárhelyi János igazgató úr Bicskén, a Kossuth Zsuzsa általános iskolai intézményben például fákat ültet közösen a gyerekekkel.

Télen korcsolyapályát, az összefirkált szobák falait közösen meszelik ki, s ha elmegy a szülő a suliba érdeklődni, hogyan működik deviáns csemetéje, hát azt mondja az igazgató: 

Jaj, anyuka, (apuka), ez a gyerek nem rossz! A minap is kinyitotta előttem az ajtót, s előre engedett! Csak tudja, kérdezni kellene tőle sokat, s meghallgatni a válaszát!

Az idézett illető a V. Jánosként hírhedtté vált bicskei pedofil igazgató, akit Demszky Gábor 1990-től 2010-ig, húsz éven át folyamatosan egy gyermekotthon élén tartott. A baloldali kormányzás idején annak ellenére sem mozdították el, hogy tudható: ekkoriban már több bűncselekményt elkövetett.

Ahogy arról az ATV még 2017-ben írt, V. János „2008 és 2016 között a gondozása alatt álló gyerekekkel, hatalmi viszonyával visszaélve szexuális cselekményt végzett, illetve őket arra törekedett rábírni. 2007 és 2011 között pedig rendszeresen szexuális abúzusnak tette ki a gyermekotthonban elhelyezett, 18 évesnél fiatalabbakat, és ezzel veszélyeztette erkölcsi, érzelmi fejlődésüket.”

1995 decemberében Vásárhelyi János valamilyen oknál fogva a balliberális Élet és Irodalomban köszönte meg a szponzoroknak hogy „a bicskei Batthyány-kastély visszatérő vendégeként adott ajándékkoncertet a Stella Kamarakórus az öreg falak között a Mentsvár Alapítvány által működtetett iskola és gyerekotthon 160 szeretetre éhes ifjú lakójának.”


1995. augusztus 3-án a Magyar Nemzet számolt be arról, hogy

Schiffer János főpolgármester-helyettes szerdán a budapesti Városházán átadta az 1995/96. tanévtől érvényes intézményvezetői megbízásokat a fővárosi fenntartású nevelési-oktatási intézmények igazgatóinak.

A balliberális városvezetés kinevezettjei között ott volt Vásárhelyi János is.


Korábban egy riportban már volt szó arról, hogy a Fővárosi Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézet volt vezetője szerint már az 1990-es évek elején felmerült, hogy Vásárhelyi szexuálisan közeledhetett a nevelésére bízott kiskorú fiúkhoz, vizsgálatot is indítottak az ügyben, de a megkérdezett gyermekek nem mertek beszélni az átélt traumákról.

Végül Vásárhelyi ellen csak a kormányváltás után, 2011-ben indult nyomozás, amely akkor még a vallomások visszavonásával végződött.

Az igazgatót 2016-ban függesztették fel, és ahogy a Magyar Nemzet február 9-én megírta, a büntetőeljárás során kiderültek a férfi homoszexuális hajlamai is. Erről azonban, csakúgy, mint Vásárhelyi Demszkyék általi folyamatos kinevezéseiről, a balliberális média hallgat. Sőt, Gyurcsány Ferencék az ügyben tüntetést is szerveznek, miközben Gyurcsányék is részt vettek a Demszky mögötti koalícióban.

Nem ez az első ilyen gyurcsányi kétszínűség.

A gyermekpornográfia miatt elítélt Kaleta Gábor ugyanis 2007-től a Gyurcsány-kabinet diplomatájaként Los Angeles-i konzulként szolgált, mégis visszatérően csak a Fideszhez próbálja kötni a Demokratikus Koalíció.

A fiatalkorúakat molesztáló Sípos Pált pedig 2006-ban Bozóki András, a Gyurcsány-kormány nemzeti kulturális örökség minisztere a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntette ki.

Fotók: Arcanum

2024. február 26. 16:58
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Letartóztatták a brutális módon meggyilkolt két hetes csecsemő anyját. A 25 éves nagydorogi nőt, emberöléssel gyanús...
Szörnyethalt egy 31 éves férfi miután autójukba belecsapódott egy másik kocsi. A szörnyű baleset péntek este történt...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 23., szombat
Kopasz Bálint parádés versenyzéssel megnyerte a kajak egyesek 1000 méteres versenyét a milánói világbajnokságon. A s...
Most kiderül, hogy milyen ember valójában a tárgyalótermen kívül. További részletek a Tények Pluszban 18.45-kor a TV...
family