
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A múlt hónapban hivatalba lépett dél-koreai elnök, Jun Szuk Jol keményebb fellépést ígért északi szomszédjával szemben, és a májusi szöuli csúcstalálkozón megállapodott Joe Biden amerikai elnökkel a közös hadgyakorlatok és a közös elrettentő erő fokozásáról. Észak-Korea az idén több rakétakilövést hajtott végre, és Jun szerint Phenjan rakéta- és nukleáris fegyverprogramja olyan szintet ért el, amely már veszélyt jelent a regionális és a világbékére. Dél-Korea "folytatni fogja az alapvető és gyakorlati biztonsági képességek kiépítését, valamint az északi nukleáris és rakétafenyegetések elrettentését" - hangoztatta Jun egy, a dél-koreai emléknap alkalmából megtartott hétfői rendezvényen. Dél-Korea és az Egyesült Államok hadserege hajnalban mintegy 10 perc alatt nyolc harcászati rakétát indított válaszul az Észak-Korea által vasárnap felbocsátott nyolc rakétára - jelentette a Yonhap dél-koreai hírügynökség. A szöuli védelmi minisztérium egyik tisztviselője megerősítette, hogy a gyakorlaton az amerikai ATACMS harcászati rakétarendszer nyolc rakétáját vetették be, egyet az amerikai hadsereg és hetet a dél-koreai. "A Koreai Köztársaság és az Egyesült Államok szövetsége továbbra is elkötelezett a béke és a jólét mellett a Koreai-félszigeten és az egész indo-csendes-óceáni térségben" - derült ki a szöuli hivatalos közleményből.
Észak-Korea vasárnap végrehajtott rakétatesztje minden korábbinál nagyobb volt, és egy nappal azután történt, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok befejezte közös hadgyakorlatát. Japán és az Egyesült Államok szintén közös hadgyakorlatot tartott vasárnap, válaszul a legutóbbi észak-koreai rakétakísérletekre. Washingtoni és szöuli tisztviselők nemrégiben arra is figyelmeztettek, hogy Észak-Korea 2017 óta először készen áll a nukleáris fegyverek tesztelésének folytatására. A múlt hónapban az Egyesült Államok további ENSZ-szankciókat sürgetett Észak-Koreával szemben a ballisztikus rakétaindítások miatt, de Kína és Oroszország megvétózta a javaslatot, és ezzel nyilvánosan megosztotta az ENSZ Biztonsági Tanácsát Észak-Korea ügyében, először azóta, hogy 2006-ban, amikor Észak-Korea végrehajtotta első atomkísérletét, a testület büntetni kezdte az országot.
MTI / Címlapfotó: Twitter / Reuters

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott