Darabjaira akarták robbantani a spanyol miniszterelnököt

Levélbombát küldtek ismeretlenek Pedro Sánchez miniszterelnöknek - közölte csütörtökön a spanyol belügyminisztérium.

A tárca tájékoztatása szerint az egy héttel ezelőtt, hagyományos postai úton kézbesített küldemény fennakadt a miniszterelnöki hivatal biztonsági szolgálatának ellenőrzésén. A boríték pontos tartalmának elemzése még folyamatban van.

Az elmúlt 24 órában hasonló levélbomba érkezett a madridi ukrán nagykövetségre, amelynek egyik munkatársa könnyebben megsérült a kezén, amikor a bomba felrobbant, valamint a Torrejón de Ardozban található katonai légi bázisra és egy zaragozai fegyvergyártó céghez is, utóbbi két helyen nem okozva sérülést.

A katonai támaszpontra küldött levél címzettje a védett létesítmény területén működő Európai Uniós Műholdközpont (SatCen) volt, a gyanús küldeményt az átvilágításkor ott is kiszűrte a biztonsági szolgálat, csakúgy mint az Instalaza nevű vállalatnál, ahol az épületet azonnal evakuálták, a tűzszerészek pedig biztonságos körülmények között felrobbantották a pokolgépet.


Rafael Pérez, a belügyminisztérium biztonsági államtitkára a történtekről tartott sajtótájékoztatón elmondta: csütörtök délelőtt a védelmi minisztériumba is érkezett egy levélbomba, de az sem jutott el a címzetthez, Margarita Robles tárcavezetőhöz.

Az ügyben indult nyomozás első eredményei szerint mind az öt küldemény ugyanonnan származhat, erre utal a külső és tartalmi hasonlóság is, mivel pirotechnikai eszközökben használatos robbanóanyag volt a barna borítékokban. Valószínűsítik továbbá, hogy belföldön adhatták postára a küldeményeket.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy a kormányfőnek címzett levélbomba miatt november 24-én elrendelték a közintézmények védelmének fokozását, a madridi ukrán nagykövetségre kézbesített küldemény után pedig megerősítették a biztonságot a spanyolországi diplomáciai képviseleteknél.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: a kormány nem tartja indokoltnak az ország terrorkészültségi szintjének növelését.

Kora délután a spanyol rendőrség lezárta az Egyesült Államok madridi nagykövetségének környékét a belvárosban. A külképviseletre a nap folyamán gyanús küldemény érkezett, amelyről kiderült, hogy ugyanolyan levélbombáról van szó, mint amilyet öt másik intézmény is kapott korábban - közölte a belügyminisztérium.

MTI

2022. december 01. 15:01
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Sztáray Péter biztonságpolitikáért és energiabiztonságért felelős államtitkár berendelte csütörtökön Ukrajna budapes...
„Zelenszkij emberei kényszersorozással viszik el az embereket, erőszakot alkalmaznak. Egy magyar férfi meghalt. Magy...
időjárás-jelentés, 2025. július 10., csütörtök dél
ELFOGÁS - Megerőszakolhatott egy 16 éves lányt egy kínai férfi Debrecenben. Pénzt is adott a tinédzsernek az együttl...