Czomba: több mint 9 százalékkal növekedtek a reálbérek

A tartósan alacsony szinten mozgó inflációnak és a kimagasló bérdinamikának köszönhetően a reálbérek folyamatosan és jelentős mértékben emelkednek - állapította meg a legfrissebb kereseti adatokhoz fűzött hétfői kommentárjában Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára. Hangsúlyozta: júniusban a reálbérek növekedése 9,3 százalékot tett ki, azaz 2023 szeptembere óta már tizedik hónapja nő a családok jövedelmének vásárlóereje.

Az államtitkár idézte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH)legfrissebb adatait, amelyek szerint a hazai bérnövekedés üteme 2024 júniusában is kimagasló volt, a bruttó átlagkereset egy év alatt 13,3 százalékot nőtt, így elérte a 642 ezer forintot. Az előző év azonos időszakához viszonyítva a fizetések több mint 75 ezer forinttal emelkedtek - fűzte hozzá az államtitkár.

Megállapította: a foglalkoztatás és a bérek növekedése töretlen, a Gyurcsány-korszakhoz képest ma több mint 1 millióval dolgoznak többen, és az átlagos munkavállalói bér több mint háromszorosára emelkedett. A bérnövekedés inkluzív, bevonó módon valósult meg, ugyanis a minimálbér és a garantált bérminimum 2010-hez képest már 3,6-szorosára nőtt, ami meghaladja az átlagbér növekedési ütemét.

A kormány továbbra is elkötelezett amellett, hogy a bérek növekedésének ütemét tovább erősítse, különösen a minimálbér tekintetében, ezzel is erősítve az alacsonyabb jövedelműek helyzetét. Ennek érdekében a minimálbér szintjének több lépcsős emelésére kerülhet sor, amely 2027-re elérheti az átlagbér 50 százalékát, ami akár 140 ezer forintos emelkedést is jelenthet - írta az államtitkár.

MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

2024. augusztus 26. 09:44
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
Ágylepedővel fojtotta meg anyósának párját egy férfi Tiszakécskén. Azt állította, mérges lett, mikor megtudta, hogy ...
Kisiklott egy utasokat szállító motorvonat csütörtök reggel Magyarkútnál. 20-an utaztak a vonaton, közülük a MÁV két...
Szörnyethalt egy 60 év körüli pár, miután rájuk szakadt a tető lángoló otthonukban Balatonfüreden. A tűz péntek hajn...