
Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet
Közölte, hogy a reálbérek jelentős növekedése mögött egyrészt az infláció sikeres visszaszorítása áll, amely érdekében olyan hatékonynak bizonyuló eszközöket vetett be a kormány, mint a kötelező akciózás vagy az online árfigyelő rendszer. Másrészt a reálbérek emelkedésében érdemi szerepet játszott a bérek jelentős növelése is, amelyet a példa nélküli módon, már decemberben végrehajtott minimálbér emelés is támogatott - fejtette ki az államtitkár.
Czomba Sándor emlékeztetett arra, hogy decemberben a minimálbér 15 százalékkal, a garantált bérminimum 10 százalékkal nőtt a munkavállalók, a munkáltatók és a kormány megállapodásának köszönhetően, így egy átlagos dolgozó már több mint háromszor akkora bért, azaz 655 ezer forintot vihet haza, mint a Gyurcsány-korszakban.
A reálkeresetek növekvő trendjének folytatódása várható, 2024 egészében visszaállhat a 2010-et követő években megszokott, 5 százalék körüli reálbér-növekedés - tette hozzá.

A fotó illusztráció: MTI/Soós Lajos

Magyar Péter: közös jelszavunk az önmérséklet

Lemond Lázár János a teniszszövetségi elnöki posztjáról

Balog Zoltán: nem volt kormányzati kérés a kegyelmi ügyben

Vizsgálóbizottságokat állíthat fel, elkezdi az alaptörvény-módosítás vitáját a parlament

Forsthoffer Ágnes együttérzését fejezte ki a MOL tiszaújvárosi üzemében történt baleset áldozata családjának

Magyar Péter: jól haladnak a tárgyalások az uniós forrásokról

Magyar Péter: erős közép-európai régióra van szükség az erős Európához

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár