
Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének
Közölte: a kormány nevében kedden találkozóra hívta a városháza vezetőit, hogy világossá tegye, a közszolgáltatás nem játék.
"A kormány nem fogja hagyni, hogy Karácsony Gergely főpolgármester - talán önszántából, talán megrendelésre, akár Gyurcsány Ferencére, a lényegen nem változtat -, politikai játszmákra használja a környező településeken élők ivóvízellátását" - mondta.
"Mindent meg fogunk tenni azért, hogy megvédjük az érintett családok ivóvízellátását, és rezsicsökkentett árú kiszolgálást" - fogalmazott az államtitkár.
Jelezte, ha kell, készek törvényalkotással meggátolni a szerződések egyoldalú felmondását, a családoknak ugyanis az alaptörvényben garantált joguk, hogy ivóvízhez jussanak, ezenkívül elemi szükségletük is.
Czepek Gábor felidézte, hogy a városvezetés a Fővárosi Önkormányzatot 214 milliárd forint megtakarítással vette át, az iparűzési adóbevételek nőttek, ennek ellenére az önkormányzat a csőd szélén táncol, de ennek árát nem lehet más településen élőkkel megfizettetni.
Az államtitkár kiemelte: a Fővárosi Önkormányzat Magyarország leggazdagabb önkormányzata, a tulajdonában álló Fővárosi Vízművek állapota pedig kedvezőbb, és így mozgástere is nagyobb számos más települési szolgáltatóénál. Mégis a budapesti városvezetés az egyetlen, amelyik a víz elzárásával fenyeget.
Az Energiaügyi Minisztérium felelősségteljes hozzáállást kér a Fővárosi Önkormányzat vezetőitől - mondta Czepek Gábor.
A tárca Facebook bejegyzése szerint az Energiaügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára Tüttő Kata főpolgármester-helyettessel és a Fővárosi Vízművek Zrt. vezetőivel tárgyalt.
MTI/A címlapfotó illusztráció (MTI)

Menczer Tamás egy lépésből mattot adott a tiszás ellenfelének

Az ultraliberális Hajós András szerint is Orbán Viktornak van igaza + videó

Migrációs paktum, háborús politika, ukrán EU-tagság, rezsicsökkentés megszüntetése – ezt támogatta a Tisza Párt Brüsszelben az elmúlt években

Hétfőn érkezik a megemelt nyugdíj, februárban pedig még magasabb összegre lehet számítani

Magyar Péter a végét járja, egyik legfőbb támogatója is a Fidesz győzelméről beszél

Az embereket nem a domainfoglalók érdeklik, hanem a biztonságuk

Borította a bilit Hajós András: ilyen az, amikor nem beszélhet őszintén a véleményéről a liberálisok között - Videó

Nézőpont Intézet: Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem

Egyre valószínűbb a Fidesz-győzelem, befagyott a Tisza Párt

Mráz Ágoston Sámuel: Nem indul jól a választási év a Tiszának

Takács Péter: 2025-ben is folytattuk az egészségügyben megkezdett munkát

Gulyás Gergely: Szánalmas baloldali bohóckodás a Tisza védjegy-bejelentése