
Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét
Az államtitkár szerint míg a kormány a rezsicsökkentés fenntartása mellett áll ki, addig Magyar Péterék egy bizonytalan, tíz év múlva induló energetikai programot kínálnak, amely a háztartások mindössze 25 százalékát érintené. Ez azt jelentené, hogy a családok döntő többsége addig is, és azután is a háború miatti magas piaci árakat fizetné.
Tények a rezsicsökkentésről
A program már 12 éve működik, kézzelfogható előnyöket biztosítva minden magyar családnak. A lakossági gázfogyasztók 93 százaléka, az áramfogyasztók közel 80 százaléka rezsivédett árra jogosult.
Ennek köszönhetően Magyarországon az EU legalacsonyabb áram- és gázárai érhetők el – tette hozzá bejegyzésében.
Az energiaszegénység aránya drámai mértékben csökkent: míg a rezsicsökkentés előtt a háztartások 25 százaléka nem tudta befizetni a közüzemi számláit, ez az arány 2024-re mindössze 7 százalékra esett vissza.
Czepek Gábor hangsúlyozta: a cél, hogy ez az arány a jövőben nulla legyen. Ezért a kormány nem választ rezsivédelem és otthonfelújítás között, hanem mindkettőt egyszerre biztosítja. Az elmúlt években több százezer otthon, óvoda, iskola és közintézmény újult meg, jelenleg pedig sikerrel fut a Jedlik Ányos Energetikai Program.
Mi történne a Tisza programjával?
A Századvég kutatása szerint: egy átlagos magyar család jelenlegi havi energiaköltsége 16 470 forint (6 564 forint áram, 9 906 forint gáz). A rezsicsökkentés megszüntetése és az orosz energiaimport tiltása esetén ez 59 ezer forintra emelkedne.
Ez havi 43 ezer forinttal, évente 510 ezer forinttal nagyobb kiadást jelentene. Az áram- és gázszámlák a jelenlegi három és félszeresére nőnének – emelte ki.
Az energiaszegénységben élők aránya 29 százalékra ugrana, ami 1,2 millió család, köztük nyugdíjasok megélhetését sodorná veszélybe.
Czepek Gábor bejegyzésében felidézett több tiszás kijelentést is.
Magyar Péter: „a rezsicsökkentés egy humbug”.
Gerzsenyi Gabriella: „az a baj a rezsicsökkentéssel, hogy az embereknek túl olcsó az energia”.
Bódis Kriszta: „sokkal jobb többet fizetni valamiért”.
Kollár Kinga: „a magyar emberek romló életminősége erősíti az ellenzéket”.
A választás tétje
Czepek szerint a különbség egyértelmű, vagy a nemzeti kormány rezsicsökkentése, amely minden családot véd most és a jövőben, vagy a Tisza programja, amely a rezsivédelem felszámolásával és egy évtized múlva talán megvalósuló otthonfelújítási ígérettel csupán a családok 25 százalékának kedvezne.
Gondoljunk bele: egy most kisiskolás gyerek már az érettségire készülne, mire a családi költségvetés végre megérezne valamit a tiszás ajánlat eredményéből
– írta.
Végül az államtitkár emlékeztetett: a döntésig már csak 211 nap van hátra.

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter

Kapitány István: Magyarország nem válik le az orosz energiáról, és marad a rezsicsökkentés

A parlament megszavazta, Magyar Péter a miniszterelnök

Forsthoffer Ágnes: új korszakot kezdünk a magyar parlamentáris demokrácia történetében