
Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma
Az amerikai Járványügyi Hivatal (CDC) és a közegészségügyi tisztviselők a szalmonella-járványt vizsgálják, miután 43 államban 163 embernél jelentkezett a betegség. A fertőzések összefüggésben állnak a háztáji baromfival való érintkezéssel.
Arra figyelmeztettek, hogy a baromfi, mint például a csirke és a kacsa, még akkor is képes hordozni a szalmonella baktériumait, ha egészségesnek és tisztának tűnnek, ezek a baktériumok ugyanis könnyedén elterjedhetnek azokon a területeken, ahol élnek és barangolnak - írja a BBC.
A fertőzés lázat, hasmenést, gyomorfájást és hányást okozhat. A legtöbb ember kezelés nélkül felépül, de a súlyosabb esetek halált okozhatnak.

Fotó: illusztráció
A CDC szerint a járványban megbetegedett személyek egyharmada öt évnél fiatalabb gyermek. Körülbelül 34 embert szállítottak kórházba február közepe óta, de halálesetről egyelőre nem tudni.
A hivatal felhívja a figyelmet a helyes kézmosásra, miután kapcsolatba kerültünk a baromfival, ami kifejezetten fontos, ugyanis a gyerekek előszeretettel puszilgatják a madarakat, mindenféle óvintézkedés nélkül.
Becslések szerint a szalmonella baktériumok - amelyek megtalálhatók nyers vagy alul főtt húsban, tojásban vagy más élelmiszertermékekben - évente mintegy 1,35 millió fertőzést okoznak az Egyesült Államokban, és 420 halálesethez vezetnek.

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren

Megölte és feldarabolta terhes nővérét egy férfi

Megkéselte barátnőjét, komótosan lezuhanyzott, azután hívta a segélyhívót

Európa készül a háborúra, de a társadalmak többsége még mindig békeidőben él

Szélsőbaloldali tüntetők romboltak Torinoban, brutálisan rátámadtak a rendőrökre