
Kiderült, miért lopott emberi maradványokat a temetői rém
A napokban tartóztatták le az egyik dél-New York-i középiskola igazgatóját Amerikában, aki csirkefalatokkal csábította szexuális együttlétre 16 éves diákját – írta meg a Crime Online kedden.
Az 55 éves Daniel Erickson kezdetben egy közösségi oldalon vette fel a kapcsolatot a lánnyal, ám pár napnyi üzenetváltás után már a lakásán is felkereste a fiatalt.
A diák azonban nem nyitott ajtót a férfinak.
Az igazgató ezt követően sem adta fel a reményt, tovább próbálkozott. Végül péntekre egyeztettek le egy randevút, ami ismét meghiúsult.

Fotó: Johnson City School District hivatalos weboldala
A diák ugyanis zaklatás miatt bejelentést tett a rendőrségen és megmutatta a nyomozóknak a férfi szexuális tartalmú üzeneteit, kéréseit.
Így a lány helyett a rendőrök mentek el a találkozóra, ahol a férfi csirkefalatkákkal, turmixszal és egy doboz óvszerrel várta őket.
Az iskolaigazgatót még a helyszínen letartóztatták, majd őrizetbe vették, főnökei a munkaviszonyát pedig felfüggesztették.

Kiderült, miért lopott emberi maradványokat a temetői rém

Repülőtereket zártak be és járatokat töröltek Európa szerte a jegesedés miatt

A NATO nyíltan a háború útján, Magyarország továbbra is ellenáll

Háborúk és veszélyek korába léptünk – kiküldték az első sorkatonai behívóleveleket Horvátországban

Afrikai migránsok vertek félholtra egy férfit Rómában

Temetői rém: több mint száz emberi maradványt lopott

Még mindig akadozik a vasúti közlekedés Németországban a téli vihar után

Életet követelt a vihar Nagy-Britanniában, százezrek maradtak áram nélkül Franciaországban

Nigel Farage nemet mondana a brit katonák ukrajnai bevetésére

Az Egyesült Arab Emírségek veszélyesnek ítéli az Egyesült Királyság radikalizmusát

A britek folytatják a háborús eszkalációt

5 gyerekével zuhant kocsival a jeges folyóba egy édesanya, egyikük nem élte túl