
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
A 27 éves MMA-harcos, Akmal Khozhiev köztudottan ellenezte a Covid-19 elleni vakcinák beadatását, közösségi média platformjain többször is hangosztatta oltásellenes nézeteit. Egy este együtt vacsorázott orvosával, a 44 éves Dr. Miran Ribatit kardiológussal, aki a Guam-i kórházban dolgozott, amikor is vitatkozni kezdtek, mivel oltással kapcsolatos nézeteik teljesen ellentétesek voltak. A vita hevében Akmal közölte orvosával, hogy „többé nem bízom benned” majd az étkezésből megmaradt állatcsonttal nyakon szúrta Dr. Miran-t, aki a helyszínen életét vesztette.
A gyilkost nem sokkal tette után őrizetbe vették, és mindent bevallott – írta meg a bjpenn.com.
A címlapfotó illusztráció

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen