
Drón csapódott be egy romániai panelházba
A 24 éves Newcastle-ben élő Bella Andreou életét tinédzser kora óta kóros alvási rohamok tették tönkre, ám amikor problémájával orvoshoz fordult, a szakember azt hitte, a fiatal csak figyelemre vágyik. A lány azonban nem hagyta annyiban, múlt hónapban pedig hosszadalmas és véget nem érő vizsgálatok megállapították, Bella úgynevezett Csipkerózsika, hivatalos nevén Kleine-Levin-szindrómában szenved. A betegség következtében a fiatal felnőtt akár napi 20 órát is alszik, de egy-egy roham következtében akár több napig is képes szunyókálni. 2016-ban egy buli után tapasztalt először olyan mértékű rohamot, melynek következtében 10 napig alig volt képes kinyitni a szemeit.
Az orvosok arra is gondoltak, hogy Bella tünetei a fogamzásgátló tablettára adott reakciók lehetnek, de felvetették a daganatos megbetegedést vagy az epilepsziát is, végül ezeket elvetve jutottak el a végső diagnózisig. Mint az kiderült, a hosszabb ideig tartó alvási rohamokat az alkohol, a stressz és a hormonok válthatják ki, ezzel pedig megmagyarázható a fiatal lány első másnapossága következtében megtörtént hosszú alvási ciklus. A betegség nagyon megnehezíti az ápolónői diplomát szerzett Bella mindennapjait, a betegségre pedig az orvostudomány egyelőre nem fejlesztett ki gyógymódot – írta meg a Mirror.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott